Több mint 1600-an barátkoztak a vitorlázássalTöbb mint 1600-an barátkoztak a vitorlázássalTöbb mint 1600-an barátkoztak a vitorlázással

Több mint 1600-an barátkoztak a vitorlázással

Az idén is nagy érdeklődés kísérte a GO BOATING napot: több mint 1600 gyerek vett részt a vitorlásiskolák közreműködésével rendezett eseményen. Jól sikerült az idei GO BOATING nap, amelynek célja, hogy az iskolásokhoz …

2018. Jún. 12. 16:00

Jön a Tramontana-Sennebogen Kupa

Jön a Tramontana-Sennebogen Kupa

Június 16-án, szombaton 10 órakor lesz a 2018. évi Tramontana-Sennebogen Kupa rajtja. A verseny névadója a Sennebogen cégcsoport, amely már hosszú évek óta működik együtt a Tramontana-val. A szervezők mintegy 55-65 egységet várnak a regattára, …

2018. Jún. 11. 20:01

Víz, szél, versenyzés, barátok – ez a Csoki Kupa

Víz, szél, versenyzés, barátok – ez a Csoki Kupa

A Csoki kupa az egyik legjelentősebb balatoni nemzetközi ifiverseny, az idén a hazaiakon kívül horvát, lengyel, osztrák, szlovák és török vitorlázók is érkeztek Balatonföldvárra. Összesen másfél száz hajó küzdött idén a helyezésekért. Több hazai é …

2018. Jún. 11. 15:51

Világkupa döntő: Érdi Mári második, Gyapjasék az élmezőnyben

Világkupa döntő: Érdi Mári második, Gyapjasék az élmezőnyben

Érdi Mári a második helyen végzett, a Gyapjas testvérek pedig a 12. helyen zártak Marseille-ben a 2018-as Világkupa döntőn. Az augusztusi kvótaszerző világbajnokságra való felkészülés fontos sorozata zárult le vasárnap Marseille-ben a Világkupa dö …

2018. Jún. 11. 08:04

Érdi Mári a Világkupa döntőben is éremfutamos

Érdi Mári a Világkupa döntőben is éremfutamos

Érdi Mári az utolsó napon szerzett két második hellyel nagyon stabilan éremfutamos, a Gyapjas testvérek végül a 12. helyen zártak a Világkupa döntőben Marseilles-ben. Szombaton három futammal zárult a Világkupa döntő Marseilles-ben, a két magyar …

2018. Jún. 09. 18:58

Újdonságok és jótékonyság - jön az 51. Mihálkovics

Újdonságok és jótékonyság - jön az 51. Mihálkovics

Szombaton rajtol immár az ötvenegyedik Mihálkovics Kupa - Jeep Compass Nagydíj. A verseny központja Balatonföldvárra költözött, de az útvonal változatlan: szombaton Balatonföldvár - Balatonszemes - Révfülöp - Balatonföldvár, másnap pedig a Balatonfö …

2018. Jún. 07. 14:54

Ki lesz az éjszaka császára?

Ki lesz az éjszaka császára?

A június 30-ai hétvégén Ezüst szalag névvel éjszakai túraversenyt rendez a Spartacus Vitorlás Egylet a Balatonföldvár-Balatongyörök-Balatonföldvár útvonalon. Az első alkalommal – hagyományteremtő szándékkal, az Archishade Kft. támogatásával – …

2018. Jún. 07. 11:38

Világkupa-döntő: Gyapjasék az élen, Érdi Mári futamgyőzelemmel második

Világkupa-döntő: Gyapjasék az élen, Érdi Mári futamgyőzelemmel második

Magyar nap volt szerdán Marseille-ben a Világkupa-döntőn: Érdi Mári is megnyert egy futamot, a Gyapjas-hajó pedig a mezőny élére állt. A magyar vitorlázók mintha lemásolták volna a Hyères-i menetet: ahogy az utolsó Világkupa-fordulón, a döntőn is …

2018. Jún. 06. 18:28

A versenyben résztvevő hajó ellenőrzési jegyzőkönyve

A versenyben résztvevő hajó ellenőrzési jegyzőkönyve

A versenyben induló hajó ellenőrzési jegyzőkönyve a csatolt dokumentumban (pdf) található. 

2018. Jún. 06. 11:19

Gyapjasék a Világkupa döntőn is futamot nyertek

Gyapjasék a Világkupa döntőn is futamot nyertek

Kedden két futammal megkezdődött a Világkupa-döntője, Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor a második fumban elsőként végzett. Érdi Már egy 5. helyet ért el. Jól kezdődött a magyar hajóknak a Marseille-i Világkupa-döntő. Az edzéseken már megszokott sea …

2018. Jún. 05. 20:51

Izgalmas és változatos verseny volt a BAHART Regatta első fordulóján

Izgalmas és változatos verseny volt a BAHART Regatta első fordulóján

Élénk északi szélben gyülekeztek a vitorlázók szombaton, a Badacsony előtti vízterületen. Némi halasztás után elrajtolt a 65 hajós mezőny Szigliget irányába. Az öbölben hol krajcolva, hol félszélben egy lóverseny jellegű etap folyt az első pá …

2018. Jún. 05. 13:33

Két magyar hajóval rajtol a Világkupa döntő

Két magyar hajóval rajtol a Világkupa döntő

Kicsi, de erős mezőnyökben versenyez Érdi Mári és a Gyapjas-egység Marseille-ben a Világkupa döntőben. Vadnaiék felkészülésébe nem fér bele ez a verseny, Berecz Zsombor pedig nemrég kezdte újra az edzéseket. Kedden kezdődik a World Sailing Vilá …

2018. Jún. 05. 08:24

Újdonságok, kihívó, emlékérem - különleges lesz a Kékszalag

Újdonságok, kihívó, emlékérem - különleges lesz a Kékszalag

Több mint 600 indulót vár a Magyar Vitorlás Szövetség az idei, jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíjra, amely hozzájárul a balatoni vendéglátás és a vitorlásturizmus fejlődéséhez. A versenyen a névadó támogató, az Erste meghívására elindul a többszö …

2018. Jún. 04. 14:36

Orosz győzelem a Dragon EB-n, az amatőröknél Tenkéék bronzérmesek

Orosz győzelem a Dragon EB-n, az amatőröknél Tenkéék bronzérmesek

Orosz győzelem született a balatonfüredi Dragon Európa-bajnokságon. A pénteki napon szél hiányában nem lehetett futamot rendezni, így az eredmény nem változott. Európa-bajnok az orosz Annapurna nevű hajó, kormányosa Anatolij Loginov, legénysége …

2018. Jún. 01. 13:02

Badacsonyban indul a megújult BAHART Regatta

Badacsonyban indul a megújult BAHART Regatta

Az idén teljesen megújul a BAHART Regatta. Az amatőr versenyzők számára indított sorozat öt versenyén a Magyar Vitorlás Szövetség és a BAHART stábja garantálja a verseny színvonalát.  Öt versenyre és tíz futamra kerül sor az BAHART Regatta idei é …

2018. Jún. 01. 12:50

Várják a magyar edzőket az RS Feva klinikre

Várják a magyar edzőket az RS Feva klinikre

Idén július 27. és augusztus 4. között rendezi Magyar RS Feva osztályszövetség az RS Feva Országos Bajnokságot, RS Feva nemzetközi edzőtábort és az RS Feva Eurocup magyarországi futamait Balatonfüreden. A program hatalmas lehetőség arra, hogy a hajó …

2018. Jún. 01. 10:36

Támogatóink: