XI. Csoki Kupa 2020 nemzetközi Optimist ranglistaverseny, Balatonföldvár

135 hajó részvételével zajlott le Optimist hajóosztályban a legfiatalabb vitorlázók számára rendezett első júliusi ranglista verseny. A Spartacus Vitorlás Egylet rendezőgárdájának szerencséje volt a széllel, bár az első nap még nem tudtak futamot tartani, de a következő két napban ideálisak voltak a körülmények. Négy erős szeles selejtező és három gyenge-közepes döntő futamra került sor a Balatonföldvár előtti vízterületen.

A nemzetközi mezőnyben magabiztos és kiegyensúlyozott vitorlázással nyerte az abszolút versenyt a 12 évesnél idősebb korosztályban Héder Benedek Barna, a Spartacus versenyzője, az ugyancsak jól teljesítő Kis-Szölgyémi Soma (Kereked) előtt, aki csak egy ponttal maradt le tőle az egy kiesővel számított eredmények szerint. Tőlük kissé leszakadva, bronzérmet szerzett az első lány versenyző, Fehér Boróka a Balatoni YC versenyzője. A serdülőknél Bite Pál Előd diadalmaskodott (Kereked), Koch Péter (FVE) és Pőcze Annamária (BSF VK) előtt, aki egyben az első lány volt ebben a korosztályban.

Az esemény nagyon népszerű a gyerekek között, mert mindig sok finomsággal látja el őket a szervező csapat. Ez most sem volt másképp, hiszen a Cerbona jóvoltából mindenki feltankolhatott a vízre müzliszeletekből és a díjazottak is ajándékcsomagokkal térhettek haza.


Fotó: Gémesi Jóka/SVE

Támogatóink: