Vasárnap kiderül melyik csapat lesz a magyar bajnok a Dolphin hajóosztályban

Az ASE Vitorlás SC, valamint a Magyar Vitorlás Szövetség szervezésében indul el az idei Dolphin Országos Bajnokság szeptember 8-án csütörtökön. A Magyar Bajnokság mellett, a Koloska Regatta-Dolphin Kupán, valamint a Tóth László és a Maracsik Kálmán Emlékfutamon is versenyezni fognak a vitorlázók. 

A verseny ünnepélyes megnyitója 2022. szeptember 8-án 9:00-kor kezdődik, majd ezt követi a kormányos értekezlet 9:15-kor. A nap első tervezett jelzési időpontja 10:55. 

A tervezett futamok száma kilenc, azonban négy sikeres futam után már érvényes a bajnokság. Az értékelés pedig  a "Legkisebb pontrendszer (Low point system)" alapján történik. Az utolsó futam partra érkezését követő (az óvások függvényében) két órában kerül sor az eredményhirdetésre.

Fotó: Szántó Áron

A versenypálya - várhatóan - így fog kinézni: a szélviszonyoktól függően, a Balatonfüred - Zamárdi vonaltól keletre, a hajózási útvonalon kívül, futamonként lesz kitűzve az up and down pálya, melyet felül terelőbójával, alul pedig kapuval jelöl ki a versenyrendezőség. 

A futamok után az ASE Vitorlás SC a nevezett versenyzőknek, rendezőknek, valamint a bejelentett kísérőknek a csütörtöki, pénteki és szombati napokon,  meleg vacsorát biztosít a Koloska kikötő területén. Valamint a verseny kísérőprogramja szombaton (2022.09.10) a füredi V. Balatoni Villanyautós Találkozó, amelynek részleteiről ide kattintva lehet tájékozódni. 

A verseny hirdetőtáblája ide kattintva érhető el. 

Támogatóink: