Vadnai Benjamin: túl a negyedik és az ötödik futamon is!

A férfi Laseresek is túl vannak két újabb futamon az olimpián. Kimondottan erős, 16-17 csomós szélben, 62%-os páratartalom mellett rendezték meg a mai nap első, összességében a verseny negyedik futamát Vadnai Benjaminék számára és a magyar olimpikon végig a középmezőny elejében vitorlázva, a 15. helyen ért célba, nagyjából másfél másodperccel a futamgyőztes mögött. Ezt a futamot egyébként a ciprusi Kontides Pavlos nyerte, aki összetettben is átvette a vezetést. Vadnai Benjamin a 11. helyről várta a folytatást.

Az ötödik futam alatt folyamatosan gyengült a szél, de sikerült ezt is érvényesen befejeznie a 35 indulónak. Vadnai Benjamin számára az első szakasz nem sikerült jól, hiszen a 30. helyen ért fel a bójához, de jól láthatóan ez nem szegte kedvét, hanem hatalmasat küzdött és feldolgozta magát egészen a 13. pozícióig. A végére talán kicsit kihagyott a figyelme, talán szerencséje sem volt, de még „eladott” három pozíciót és végül 16. lett. A futamgyőztes az észt Rammo Karl-Martin lett. Öt futam alapján - továbbra is - a ciprusi Kontides Pavlos vezet, Vadnai Benjamin a 16. helyen áll.

Támogatóink: