Új szelek a kommunikációban!

A megújulás, a rugalmasság és a modernizálás jegyében, új kommunikációs irány mellett döntött a Magyar Vitorlás Szövetség. Az MVSZ a feladattal Vobeczky Zoltánt bízta meg, aki évtizedek óta vitorlázik, tehát jól ismeri a sportágat, és a média területén is otthonosan mozog, hiszen szintén több évtizede dolgozik sportújságíróként.

„Rám valóban igaz, hogy lételemem a sport, hiszen a múltam, a munkám és a hobbim is összekapcsolódik a sporttal. Örömmel vállaltam a feladatot és bízom abban, hogy a Magyar Vitorlás Szövetség kommunikációs törekvéseit megfelelő módon tudom majd koordinálni. Sokat változott a világ az elmúlt időszakban, így nekünk is nyitnunk kell az új kommunikációs lehetőségek irányába, de természetesen azt sem szabad elfelejtenünk, hogy sokan vannak a szövetség tagjai között, akik még a klasszikus módon tájékozódnak. Meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt, hogy mindenkihez eljussanak az információk. Kiemelten kell kezelnünk a versenysportot, a szabadidős tevékenységként vitorlázókat, no és természetesen az olimpikonjainkat és a számunkra rendkívül fontos utánpótlássportot is. Ügyeleti rendszerben kell gondolkoznunk, hogy a sportág információit a hét minden napján eljuttassuk a megfelelő helyekre, és mindig elérhetőnek kell lennünk a klubok, klubvezetők, versenyszervezők számára. Az eddig is alkalmazott cikkek mellett, bátran használjuk majd a közösségi médiafelületeket és igyekszünk rövid, de nagyon látványos kis videó tartalmakat készíteni, valamint azok számára, akik inkább szívesen hallgatnak meg egy-egy beszélgetést, megjelennek majd a podcastok is a felületeken” – mondta Vobeczky Zoltán.

Vobeczky Zoltán több mint tíz évet dolgozott a - 2009-ben megszűnt - Danubius Rádióban. Kezdetben riporterként, majd sportszerkesztőként, végül pedig a sportszerkesztőség vezetőjeként hallhatták hangját a hallgatók. A rádió megszűnése után a televíziózás irányába terelte az élet. Az MTV-től kapott felkérést, és az akkor még létező Telesport csapatához igazolt. Végigjárva a „létrát”, szerkesztőként, riporterként, majd a londoni olimpia vezető szerkesztőjeként is dolgozott. Nyolc éven át szerkesztette a közmédián adásba kerülő Forma-1-es műsorokat, majd 2015-ben az ő főszerkesztésében startolt el a közszolgálati sportcsatorna, az M4 Sport. Jelenleg a Hír Televízió sport főszerkesztője, és újra hódolhat nagy szenvedélyének, a rádiózásnak is.

Támogatóink: