Rooster-Monautix Országos Bajnokság és 29er GP: sikeres péntek!

A nyitónapi egy futam után a 420-as és a Laser hajóosztálynak négy, a Laser Radial és a Laser 4.7 osztályoknak pedig három futamot sikerült megrendezni a Rooster-Monautix Laser és 420 Nyílt Országos Bajnokságon, Balatonfüreden. A BYC rendezésében zajló versenyen a 29er hajóosztály is megkezdte a küzdelmeket, a számukra kiírt Grand Prix versenyen. Kezdésként mindjárt négy futamot teljesítettek a fiatalok.

Ami az eredményeket illeti: a 420-as osztályban a Litkey Janka, Érdi Hanna (THE-YKA) egység vezet, miután az eddig lezajlott öt futamban a legrosszabb helyezésük egy negyedik hely volt, de azt ki is ejthették. Továbbra is a papírforma érvényesül a Laser osztályban, ahol Vadnai Jonatán (BYC) nagyon meggyőző teljesítménnyel, az öt futamból négyet megnyerve áll az első helyen. Hasonlóan nagy fölénnyel „uralja” a Laser Radial mezőnyt az eddigi összes futamot megnyerő görög Basileia Carahaliou az első, a legjobb magyar pedig a második helyen álló Kovács Attila (MVM SE). A Laser 4.7 hajóosztály 41 indulója közül pedig továbbra is a BYC versenyzője, Nagy Bendegúz teljesít a legjobban, aki magabiztos előnnyel várja az élen a szombati futamokat.

A 29er Grand Prix első napján egyértelművé tette az esélyeket a Jeney Máté, De Jonghe Artúr (SVE) kettős, akik a négy futamból hármat megnyerve, magabiztosan vezetnek.

A Rooster-Monautix Laser és 420 Nyílt Országos Bajnokságon, valamint 29er Grand Prix versenyen öt hajóosztályban több mint százhúsz fiatal küzd a dobogós helyezésekért.

Részletes eredmények: https://bit.ly/3iBM5gV

Támogatóink: