Nemzetközi részvétel az RS Feva és Laser Pico Flottabajnokságon

Alsóörs, 2017. augusztus 14. – Nemzetközi részvételt és négy futamot hozott az idei RS Feva és Laser Pico Flottabajnokság, amelyet a hétvégi erősszeles időjárás ugyancsak megnehezített. Az immár tradicionális versenyre 18 RS Feva páros, köztük egy cseh csapat nevezett be, ami hatalmas ugrás a korábbi évekhez képest. Laser Picóban 9 egység állt rajthoz.

A szombati megnyitó ünnepségen Brencsán Ábel a Magyar Vitorlás Szövetség nevében köszöntötte a versenyzőket és a vendégeket. Elmondta, hogy az MVSz különös hangsúlyt fektet az utánpótlás bázisának szélesítésére, és ebben ezek a hajóosztályok igen nagy szerepet játszanak. Az RS Feva mezőny az idén dinamikus növekedésnek is indul, hiszen a klubok egy része állami támogatással éppen a napokban jutott hozzá a kétszemélyes, aszimmetrikus hátszélvitorlával szerelt hajócskákhoz.

Az osztály a nemzetközi vizekre is kilépett már. Ezt mutatta, hogy a magyar Flottabajnokságot (országos bajnokságot RS Fevában még nem rendeznek) meglátogatta Isaf Amri, az olasz szövetség képviselője, az RS Feva nemzetközi osztályszövetség titkára, és a gyártó cég egyik nemzetközi vezetője.

Az első nap a várakozás jegyében telt, tekintettel a 28-30 csomós pöffökre Igali Csilla versenyrendező nem vitte ki a vízre a csapatokat. Az RS cég holland képviselője rövid hajóbemutatót és technikai oktatást tartott a gyerekeknek, Dominik Skvaril cseh versenyző pedig taktikai ötleteket adott a többieknek.

Végül a vacsora előtt szervezett edzés keretében a bátrabbak mégis vitorlázhattak egy kicsit: a part közelében néhányan egy-egy borulásokkal tűzdelt félszeles száguldásra kimerészkedtek a vízre. A napot egy kiváló gulyás és jó hangulatú diszkó zárta.

A vasárnap sem kezdődött biztatóan, az előrejelzések legkorábban délután két órára ígértek vitorlázható szelet. A rendező csapatot a legnagyobb dicséret illeti: készen álltak, és amint 20 csomó alá csökkent a szél, már állt is az up-down rendszerű pálya. A 17 óráig rendelkezésre álló időben végül mindkét osztálynak négy, néhány ráfújástól eltekintve középszeles futamot sikerült rendezni.

Az RS Feva osztályban a 420-ból RS Fevába „igazolt" CSVI-versenyzők bizonyultak a legügyesebbnek. A flottabajnok a Győrfi Zsombor - Fülöp Balázs alkotta hajó lett, második pedig Berry Sára és Magyar Lívia. A bornzérmet a VGYE-s Magyar Máté és Márk nyakába akasztották.

Laser Picóban Drávucz Dia és Anna (TVSK) lett a bajnok, megelőzve klubtársaikat, Dobos Gergőt és Vákár Mirát. A harmadik helyen az Angelusz testvérek, Áron és Anna végeztek.

A hagyományos csapatversenyt ezúttal a TVSK nyerte a CSVI és a Vitorlázó Gyermekekért Egyesület (VGYE) előtt.

Az eredményhirdetésen az RS Feva osztályt képviselő mindkét nemzetközi vendég kiemelte, hogy a kiváló magyar szervezéssel találkoztak, és a Balaton a jövőben komoly szerepre számíthat az RS Feva nemzetközi versenynaptárában.

A szervezők ezúton is szeretnének köszönetet mondani minden támogatónak és segítőnek, akik hozzájárultak a verseny sikeréhez. A verseny támogatói voltak: a Császár Autó és a Renault, az Alsóörs Marina, a Natur Aqua, az RS Sailing Hungary, a Piper's Communication, a Live PR és a Nemzeti Együttműködési Alap.

Fotók: Mag Andrea


További információk:

Náray Richárd
Vitorlázó Gyermekekért Egyesület
+36 20 973 1633


Csatolt képek:

Támogatóink: