NAU 370 RUN OB.: REVOLUTION, KACOR KIRÁLY, SLEEPWALKER LETT A SORREND!

Szombatra csupán egy futam maradt a tervezett tízből a NAU 370 RUN Országos Bajnokságon, de az eddigi kilenc érvényesen megrendezett futammal szemben, ez az utolsó okozta a legkomolyabb fejtörést a verseny vezetőjének. Sajnos nem az izgalmas csaták miatt, hanem a forgolódó és erejét tekintve sem stabil szél miatt. Olyannyira, hogy bár a délelőtti halasztás után vízre szállt a mezőny, két és fél óra vízi várakozás után végül véget vetett a napnak és a teljes Országos Bajnokságnak Dávid Júlia. Döntését igazolta, hogy miután „lelőtte” a versenyt gyakorlatilag kisimult a víz.

Mindez azt jelenti, hogy kilenc futammal fejeződött be a NAU 370 RUN Országos Bajnokság és az eredmények sem változtak már a pénteki futamok utánihoz képest.

A nagyon jól és eredményesen vitorlázó, Molnár György kormányozta  Revolution (BYC) lett idén is a bajnok. A Kacor Király (Hrutka Gábor/VVEB) végzett a második, és a Sleepwalker (Temesfői Zénó/Compass) a harmadik helyen. „Pontszerző” lett még a Fantom, a Schatz és a Magnum.

A NAU 370 RUN Országos Bajnokság több szempontból is kiváló verseny volt. A vízen ugyanis nagyon színvonalas csatákat vívtak a mezőny tagjai és nagyon komoly csaták után dőltek el a dobogós helyezések. A parti események annak ellenére voltak minden igényt kielégítőek, hogy a COVID-szabályokat is igyekeztek betartani, betartatni és még el is maradtak események a koronavírus járvány miatt. A versenyről folyamatosan volt élő közvetítés a NAU 370 RUN osztály Facebook oldalán, így sokan láthatták a kamerákkal és drónnal közvetített, valamint kommentálással „fűszerezett” futamokat. Ezúttal is bizonyítottak a nyomkövetésben rengeteget fejlődött fiatalok, akik a NAU 370 RUN Országos Bajnokság közvetítésében is részt vettek és látványos megoldással színesítették az adásokat. 

A NAU 370 RUN Országos Bajnokság végeredménye:


Csatolt fájlok:

Támogatóink: