Nagy Bendegúz és Demjén Olivér az RS Feva osztály idei bajnokai

Tihany, 2020. július 13. – Nagyszerű három futammal búcsúztatta vasárnap a Balaton az RS Feva osztály Európa Kupáját, amely egyben az idei év magyar bajnoksága is volt. A szombati hidegfront átvonulása után viszonylag erős „hátoldali” szélre lehetett számítani, ezért a Sipos Péter vezette versenyrendezőség újra egyeztette a mentési tervet a motorosvezetőkkel, mielőtt elindult a 10 órára tervezett rajtra.

A mezőnyt kellemes észak-északnyugati irányú 10-12 csomós szél várta, de – ahogyan számítani lehetett rá – a pöffök időnként jóval nagyobb erővel érték el a Balatonfüred előtt tűzött pályát. Így trükkös, forgolódó, néha 16-18 csomós erősödésekkel tarkított szél tette próbára a mezőnyt. A párosok életkoruk és tapasztalataik függvényében kezelték a helyzetet, de többnyire ügyesen megoldották a borulásokat és folytatták a versenyt.

Az élen többnyire ugyanazok a hajók vitorláztak mint eddig, a BYC Laser-es párosa, Nagy Bendegúz és Demjén Olivér biztosan hozta a negyedik futamot. Az ötödikben eddig nem látott csata bontakozott ki az első három helyért, amelyet végül érett vitorlázással, a befutó előtti kapu nyújtotta taktikai lehetőséget kihasználva a keszthelyi Tósoky Zsófi és Lukács Boglárka páros nyert egy cseh hajó és a Nagy Bendegúzék előtt úgy, hogy a három hajó között talán egy hajóhossz volt a célvonalon. 

A harmadik futam tette legjobban próbára a mezőnyt, mert a rajt után mintegy 10 percre 22-24 csomóra erősödött a szél. A legtöbb hajó számára a verseny itt a „túlélésért” folytatott harccá vált, míg Nagy Bendegúzék kiválóan alkalmazkodtak a körülményekhez, és egy fél szakasznyi előnyt felépítve nyerték a futamot. Sok volt a borulás, de a gyerekek hősiesen folytatták a küzdelmet, és szinte mindenki célba ért. 

„Összességében hat reális futamot sikerült tartani, ami a körülmények fényében jó eredmény. Az utolsó napon lemondtunk a napi negyedik futam lehetőségéről, mert a csapat már elkészült az erejével” – mondta Sipos Péter versenyvezető az eredményhirdetésen.

A versenyt néhány óvás is tarkította, többségüket a versenyrendezőség adta be azon hajók ellen, amelyek pályát tévesztettek. „A versenyzőknek az óvások nyújtotta lehetőségekkel is meg kell ismerkedniük, és azt hiszem, hogy sokat tanulhattak a tárgyalásokon” – vélte Náray Vilmos, az óvási bizottság elnöke. 

Hat futam után a versenyt végül jelentős fölénnyel Nagy Bendegúzék nyerték Tósoky Zsófiék és egy cseh páros előtt, akik a bajnoki érmeket Holczhauser Andrástól, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkárától vehették át. A – hagyományosan díjazott – klubsorrendben a BYC vitte el a pálmát a máriafürdői BMF VSE és a házigazda VGYE előtt. Díjat kapott a legjobb női páros (Tósoky Zsófia – Lukács Boglárka) és a legjobb vegyes csapat (Gondos Gergő – Tósoky Dorottya) is. A legtöbb tapsot pedig talán a legfiatalabb csapat, Szécsi Dorottya és Török Blanka kapták, akik hősiesen helyt álltak, és a vasárnapi körülmények között is vitorláztak.

A tihanyi RS Sailing Center nagyszerű családias környezetet nyújtott a közel harminc résztvevőnek. Csütörtökön egy kiváló gulyásleves, pénteken közös grillezés adott lehetőséget szülőknek-gyerekeknek a kapcsolatépítésre. Köszönet illeti Náray Richárd főszervezőt és a Vitorlázó Gyermekekért Egyesületet a szervezésért, és a Magyar Vitorlás Szövetséget, amely a technikai eszközöket biztosította az eseményhez. 

A versenyt és a parti eseményeket Magyarország Kormánya támogatta.

Fotók (c) Mag Andrea

Fotók:

Támogatóink: