Laser VB, Barcelona: Vadnai Jonatán történelmi sikere

A november tizedikei utolsó napra, a mindent eldöntő három tervezett futamra várt erős szél elmaradt, leszállt a köd, a hatalmas hullámok miatt a kikötőből sem lehetett kihajózni. De nem is lett volna miért: ha néha fújt is a szél, az is a legkülönbözőbb irányokból. Így a világbajnokság hat versenynapjából három futam nélkül telt. Maradt tehát a tegnapi eredmény: Vadnai Jonatán a 11., bátyja Vadnai Benjamin a 31. helyen végzett a világbajnokság 135 indulója közül.

Vadnai Joni így értékelt: „ Kár, hogy nem jött be az utolsó napra az ígért egyenletes, 22-25 csomós szél. Közel voltak az előttem lévők, igaz, az üldözőim is, de három reális futam sok mindenre lehetőséget adott volna. Az eredményemmel elégedett vagyok: a 11. hely az eddigi legjobb magyar VB helyezés az olimpiai férfi Laser hajóosztályban. Rengeteget fejlődtem az idén erőben, technikában, sebességben. Jó az irány, de tudom azt is, még rengeteg munka van hátra a következő olimpiáig…”

Vadnai Benjamin is átvette a telefont: „Számomra az idei év elsősorban az olimpiáról szólt. Utána egy nagy pihenés, nyaralás következett, majd az Európa-bajnokság. Most, a világbajnokság előtt mindössze két hetet tudtam edzeni. Elsősorban a fizikai felkészülés hiányzott, ezen a területen éreztem kifejezett hátrányt az élmezőnyhöz képest. Itt az ősz, irány a konditerem!”

A világbajnoki aranyat az új-zélandi Thomas Saunders nyerte, az ezüstöt az ír Finn Lynch, a bronzot a horvát Tonci Stipanovic vihette haza.

Eredmények

visyla

Támogatóink: