Köszönet olimpikonjainknak!

A Magyar Vitorlás Szövetség – minden tagja nevében – szívből gratulál a riói olimpián részt vett magyar vitorlázóknak. A magyar csapat minden tagja bizonyította, hogy komolyan felkészült és sportemberhez méltóan mindent megtett a sikeres szereplés érdekében. A közösségi médián lehetett tapasztalni, hogy a magyar vitorlázók egy emberként szurkoltak mindegyikőjüknek, és ők meghálálták ezt a bizalmat: fantasztikus eredményt értek el azzal, hogy két futamot is megnyertek az ötkarikás játékokon. Sportágunk történetében korábban még sohasem volt erre példa.

Köszönjük Zsombi! Köszönjük Mári! Köszönjük Benji!

Mindhárom vitorlázónk bizonyította, hogy kitartó munkával és szorgalommal egy olyan országban is el lehet érni ilyen sikereket, amelynek nincsen tengerpartja. És érdemes ezt a sikert perspektívába is helyezni: Zsombi idén már szerzett egy Európa-bajnoki ezüstérmet, Mári és Benji is sokszoros ifjúsági világbajnok különböző korosztályokban. Eddig is sok örömet szereztek nekünk, és ez biztosan így lesz a jövőben is.

Az ő eredményeik azért is fontosak, mert például szolgálnak azoknak a fiataloknak, akik még csak most ismerkednek a sportággal. Ha arról álmodnak, hogy egyszer, egy ötkarikás játékokon ők is vízre szállhatnak majd egy nemzeti zászlóval jelzett vitorlán – és ezért szeretnének szorgalmasan tanulni vitorlázni – akkor Zsombi, Mári és Benji eredményei még jobban felértékelődnek.

Mári tegnap délután már hazaérkezett, s nemsokára hazaérkeznek a többiek is. Sok alkalmunk lesz velük beszélgetni, megtudni részletesen, hogy mi is történt Rióban. Most a pihenés napjai következnek, amit mindannyian meg is érdemelnek.

A Magyar Vitorlás Szövetség nevében a versenyzők mellett mindenkinek szeretnénk köszönetet mondani, akinek része volt ebben a sikerben. Köszönjük az egykori nevelőegyesületek, az edzők, a támogatók munkáját! Zsombi vitorlázását Kelemen Tamás, Máriét korábban Eszes Tamás, a kvalifikáció során Andreas Geritzer, az olimpián pedig Laura Baldwin irányította. Benji mellett édesapja, Vadnai Péter dolgozott. Köszönet illeti klubjaik, a BYC, az MVM és a THE segítségét, és köszönet jár mindegyikük egyéni szponzorainak is. És legfőképpen hatalmas köszönet illeti családjaikat, akik támogatták őket a sok lemondással járó hosszú felkészülés alatt.

Köszönjük a gyönyörű perceket, amelyeket nekünk szereztetek – és kívánunk nektek jó szelet a jövőben is!

MVSz


Csatolt képek:

Támogatóink: