Kitűnő kezdés futamgyőzelemmel

Érdi Mári futamgyőzelmet, Berecz Zsombor 2. helyet ért el az első napi futamokon, vagyis jól kezdtek a 48. Trofeo Princesa Sofia versenyen Palma de Mallorcán.

Berecz Zsombor az első futamon 2. helyen, a másodikban 5-ként ért célba a Finn mezőnyben, ahol 54-en rajtoltak. Ezzel a 3. helyre került, de aztán Zsombi a partra érve visszalépett a futamból, mert feltehetően érintette a rajtvonal végét jelző rendezőhajót. Így persze nem 3., hanem 33. helyen van a listán. Részletek az egyesülete által küldött beszámolóban.

Érdi Mári az első nap végén az 5. helyről várja a folytatást Laser Radial osztályban. Az első futamon csoportjában 7. lett, majd a második futamot megnyerte! Így összetettben 5. helyen áll. Előtte holland, belga, brit és finn versenyzők vannak jelenleg.

Gyapjas Balázs és Zsombor 470-es osztályban 17., majd 13-ként értek célba, amivel 27-ek a két csoportban versenyző 470-esek összetett listáján.

A szörfös Sánta Bence két futam után 89.

A Nacra 17-esek - köztük Virág Flóra és Jankovics Gábor - később rajtoltak, mint a többi osztály. Az első futamon 26. helyen értek célba, majd 22. és 25. helyekkel folytatták a napot. Összetettben ezzel 26-ak.


Részletes versenyeredmények ITT

Bevezető cikkünk a lebonyolítási renddel ITT


Csatolt képek:

Támogatóink: