Két újabb magyar vitorlás olimpiai kvóta

Érdi Mári és Cholnoky Sára is indulási jogot szerzett a Riói Olimpiára így öt osztályban lesznek magyarok a vitorlás versenyeken a Játékokon.

Ma mindegyik hajóosztályban befejeződtek a teljes mezőnyökkel lebonyolított futamok Palma de Mallorcán a 47. Trofeo SAR Princesa Sofia versenyen. Csaknem a lehető legerősebb mezőnyök vitorláztak az olimpiai osztályokban. Alig-alig hiányzott nagymenő a pályáról. A hagyományosan színvonalas regattát mindenki beillesztette olimpiai felkészülésébe. Ugyanakkor több osztályban zajlottak a küzdelmek a még szabad egy-két olimpiai kvótáért. Ebben mi is érdekeltek voltunk.

Érdi Mári már az utolsó futam eredményétől függetlenül megszerezte az olimpiai indulási jogot.

A 18 éves négyszeres korosztályos világbajnok gyönyörűen vitorlázott egész héten, lényegesen jobban, mint amit bármilyen (eddigi) papírforma igazolna. A négy selejtezőfutam után is vezetett már a megszerezhető két olimpiai helyért zajló európai harcban, de az Arany-csoportban, a legjobbak közt, ha lehet még egy lapáttal rátett. Az első kilenc futamon csak két alkalommal nem került az első tízbe. Így az utolsó futamnak az összetett 8. helyről úgy vághatott neki, hogy legnagyobb ellenfeleinek, a portugál, svájci, spanyol, orosz és más országbeli versenyzőknek, már matematikai esélyük sem volt őt megelőzni.

A tizedik futamon 14. helyen ért célba és ezzel a 8. helyről kezdi a szombati Éremfutamot. Mári mellett végül még a 13. helyen végzett portugál Sara Carmo jut el Rióba, aki nagy küzdelemben győzte le svájci és spanyol ellenfeleit.

Mindenki egyetért abban, hogy Mári igazán a 2020-as Tókiói Olimpiára lehet igazán jó eredményre esélyes versenyző, így nem volt elvárás az, hogy bejusson már a mostani Játékokra. De úgy látszik túl gyorsan fejlődik!

Az európai női szörfösök egyetlen még szabad riói helyért vetélkedtek, és ezt a gesztenyét Cholnoky Sára kaparta ki magának! Az első napon nagyszerűen kezdett, de gyengébb harmadik és negyedik futamával egyetlen ponttal kimaradt az Arany-csoportból. Az Ezüst-csoportban aztán újra egyre jobban ment és az utolsó napot 18 pontos előnnyel kezdte a helyét veszélyeztető svéd Fanny Baumann előtt.

A kilencedik futamon egy hellyel a svéd mögött futott be. A tizedik futamon a svéd versenyző és barátnői mindent  elkövettek - kifejezetten sportszerűtlen eszközöket is bevetve -, hogy Sosi lemaradjon, de ő 10. helyen célba ért, és 16 ponttal ellenfele előtt maradt. Ezután óvást adtak be ellene, amelynek tárgyalása még zajlik... Éppen csak számolni nem tudnak, mert ha sikerülne is kizáratni a magyar lányt, a kettejük közti különbség csak 15 ponttal csökkenne...  
Vagyis az egy pont, amelyik a selejtezők végén hiányzott most jó oldalon van!
(Későbbi bejegyzés: az óvást elutasították.)

Cholnoky Sára négy éve a Londoni Olimpia előtt is elérte a kvalifikációhoz szükséges eredményt, de akkor a válogatókon alulmaradt és nem ő képviselte Magyarországot női szörfben. Most viszont ott lehet majd Rio de Janeiróban.

A Princesa Sofia a harmadik olimpiai válogató verseny volt a magyar laserersek, Tomai Balázs és a Vadnai-testvérek között. Ahogy az első két versenyenmost is Vadnai Benjamin végzett a legelőrébb, így magabiztosan vezet a válogató sorozaton, amelynek utolsó állomása a mexikói Laser világbajnokság lesz. 

Az Ezüst-csoportban az utolsó napon még futamot is nyerve tört előre a 18 éves Vadnai Jonatán, aki így a verseny végére ezúttal is megelőzte az olimpiai kvalifikációt 2015-ben megszerző Tomai Balázst.

 

Berecz Zsombor, aki már 2014-ben kvalifikálta magát az Olimpiára, két hete szrezett Európa-bajnoki ezüstérme után ezt a versenyt felkészülésként használta a közelgő világbajnokság és az Olimpia előtt. Így is nagyszerűen szerepelt, hiszen ő már stabilan beletartozik a nemzetközi finnes élvonalba. Holnap a 8. helyről kezdheti a Medal race-t.

Bíztatóan vitorlázott a 470-es mezőnyben a tehetséges, de nagyon kevés nemzetközi rutinnal rendelkező junior világbajnoki 5. helyezett Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor. Jól helyt álltak az erős szeles futamokon is a náluk nagyobb testsúlyú párosokkal szemben, és végül az összetett 44. helyen végeztek az erős 79 hajós nemzetközi mezőnyben.

A tapasztalatgyűjtés és az összeszokás volt a célja a magyar-olasz kettősnek a Nacra 17 katamarán mezőnyben. Virág Flóra és Andrea Martinelli javuló futameredményekkelvégeztek a 32. helyen a 44 hajós versenyen.

A 47. Trofeo SAR Princesa Sofián ott volt a magyar férfi szörfösöket képviselve Nickl András és Sánta Bence. A Rióban hatodik (!) olimpiáján rajtoló Gádorfalvi Áron nem volt ott Palma de Mallorcán. Nickl András 74., Sánta Bence 78. helyen végzett a 85 szörföst számláló férfi RS:X mezőnyben.

Öt magyar vitorlázó lesz az Olimpián!  Ez rekord azóta, hogy ilyen szigorúan megkötött létszámú a hajóosztályok mezőnye a Játékokon, és így különösen nehéz indulási jogot szerezni!


Csatolt képek:

Támogatóink: