JÖN MAGYARORSZÁG EGYETLEN VÍZEN ÉS VÍZPARTON RENDEZETT HAJÓKIÁLLÍTÁSA, A BALATON BOAT SHOW

A hazai hajós piac ismét találkozóra hívja a hajózás és vízi életforma iránt érdeklődőket Magyarország legnagyobb vízi kiállításán, a Balaton Boat Show-n, amelynek – a korábbi évekhez hasonlóan – a balatonkenesei Kenese Marina-Port szálloda és kikötőkomplexum ad helyet. A kiállítás 2022. szeptember 2-án, pénteken kezdődik és szeptember 4-ig, vasárnapig tart.

A huszonhetedik alkalommal megrendezésre kerülő Balaton Boat Show minden évben kiemelt helyet foglal el a hajósnaptárban.

„A hazai hajós főszezon a végéhez közeledik szeptemberben, a Balaton Boat Show viszont egy jó alkalom arra, hogy megkezdődjön a felkészülés a következő szezonra. Egyúttal egy remek nyárzáró program a hajósok és vízisportok iránt érdeklődők számára és persze mindenkinek, aki szereti a vízparti időtöltést” – mondta Rápolthy Edit, a kiállítás igazgatója.

A felkészülés és az időben történő tájékozódás azért is indokolt, mert Magyarországon is érezteti hatását az a világszerte és szinte minden iparágban jelentkező tendencia, mely a szállítási idők növekedését, a termékek árának gyakori változását és a készletek gyors kifogyását eredményezi. Világszinten továbbra is élénk a kereslet a hajók iránt, a gyártási folyamatok viszont lassulnak az alkatrészek beszállítási idejének növekedése miatt. Az értékesítést nehezíti a hajóépítéshez használt anyagok és alkatrészek árának folyamatos változása is.

A kiállítóktól származó információk alapján elmondható, hogy azoknak a vevőjelölteknek, akik mihamarabb szeretnének új hajójukkal vízre szállni, idejében lépniük kell. Könnyen előfordulhat, hogy aki idén ősszel nem adja le a megrendelést, az csak 2024 év vége felé jut hozzá a hajójához és az is kérdés, hogy milyen áron. Tény, hogy a háború okozta gazdasági bizonytalanság nehezíti a gyors vásárlási döntést, sokak továbbra is a hajózásban látják azt a biztonságos szabadidő eltöltési lehetőséget, amit szeretnének megvalósítani, vagy tovább folytatni. Számukra jó hír az, hogy vannak azért készleten hajók a gyártóknál és forgalmazóknál, akár már 2023 tavaszi szállítással is, de ami még ennél is fontosabb, ezek a hajók érhetők el most kiszámíthatóan fix áron – mondja el a piaci szereplőktől gyűjtött tapasztalatokat a kiállításszervező.

Hajók vízen, parton és még sok minden más

A kiállítók az idén is kitettek magukért. 90 hajóból áll a Balaton Boat Show flottája, idén ennyi hajó lesz „kiállítva”. A kínálat körülbelül 40%-át teszik ki a különböző vitorlások: a 45 lábas nagyhajóktól kezdve, a közepes méretű 35-38 lábas hajókon át, egészen a sportvitorlásokig szinte a teljes hazai vitorláshajó-kínálat felvonul. A már jól ismert hazai és nemzetközi márkák újdonságai mellett több új márka is bemutatkozik, láthatunk például olyan, az itthoni vizeken kevésbé jellemző, 45+ lábas katamaránt is, melynek dimenziói már tényleg egy tágas nyaraló érzését adják, de hasonló tereket tapasztalunk a modern egytestű vitorlásokba lépve is.

Fotók: Török Brigi

További információk:

www.balatonboatshow.hu

Kiállítói lista: https://balatonboatshow.hu/kiallitoi-lista/

Nyitvatartás:

  1. szeptember 2. péntek 10:00 – 18:00
  2. szeptember 3. szombat 10:00 – 18:00
  3. szeptember 4. vasárnap 10:00 – 17:00
  4. Cím:

Kenese Marina-Port, 8174 Balatonkenese, Kikötő utca 2-4.

Látogatói információk:

https://balatonboatshow.hu/latogatoi-informaciok/

Támogatóink: