HIVATALOS! LESZ BALATONI ÉVADNYITÓ 878 Co. NAGYDÍJ!

A sok bizonytalanság után, végre kijelenthető, hogy a hagyományoknak megfelelően, a Balatoni Évadnyitó 878 Co. Nagydíjjal rajtol el hivatalosan a 2021-es vitorlás szezon. Az erre vonatkozó engedélyeket megkapta a Magyar Vitorlás Szövetség, így az eredeti terveknek megfelelően 2021.05.15-én, szombaton 11 óra 55 perckor hangzik majd el az egynapos túraverseny figyelmeztető jelzése és 12:00 órakor rajtolhatnak el a hajók. A versenyen – a szélviszonyoktól függetlenül – a Balatonfüred-Alsóőrs-Tihany-Balatonfüred útvonalat teljesítik majd a résztvevők. Már nevezni is lehet a VIHAR-ban.

„Nagyon örülünk, hogy a bejelentett újabb lazítások lehetővé teszik a Balatoni Évadnyitó 878 Co. Nagydíj megrendezését!" – nyilatkozta Holczhauser András a bejelentéssel kapcsolatban. „Örömteli, hogy az oltottsági számok további „nyitásokat” jelentenek, de arra kérem a versenyzőket, versenyszervezőket, edzőket és a magyar vitorlázás valamennyi tagját, hogy a koronavírus elleni védekezéssel összhangban érvényben lévő szabályok betartására továbbra is fokozottan figyeljenek. Nagyon jó hír, hogy a hagyományainknak és a terveinknek megfelelően kezdődik a szezon, de továbbra is vigyázzunk egymásra. A versenyhez kapcsolódó parti események megtartása még kérdőjeles.” – tette hozzá a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára.

Az MVSZ idén új szolgáltatásként vezeti be az online hirdetőtáblát, melyet minden versenyrendező tagszervezet használhat majd. Az Balatoni Évadnyitó 878 Co. Nagydíjjal és a parti rendezvényekkel kapcsolatos újabb információkat a www.hunsail.hu oldalunkon, valamint már a verseny online hirdetőtábláján is eléritek majd itt:

ONLINE HIRDETŐTÁBLA

FONTOS, hogy a 2021. évi Versenyrendelkezések szerint az MVSZ Hajóregisztrációs és Nyilvántartási Szabályzata által meghatározott nagyhajóknak - amikor versenyben vannak - egy Victor (V) kódlobogót, vagy egy fehér alapon V betűvel ellátott lobogót kell kitűzniük. 2022-től viszont a Victor lobogó nem használható!

A lobogók gyors cseréje érdekében az MVSZ 1000 db új lobogót gyártatott, melyeket versenyeinken adunk át a sporttársaknak ill. tagszervezetinknek.

A 2021. évi vitorlásévadhoz jó szelet kíván az MVSZ!

Támogatóink: