Három futam a második napon
2016. Ápr. 03. 14:06Gran Canarián a Laser osztályok Európa-bajnokságán bepótoltak egyet a tegnap elmaradtakból is.
A Kanári-szigeteki Gran Canarián zajló Laser Európa-bajnokság második napján három futamot rendeztek, így sikerült egyet bepótolni az első napi viharos szél miatt elmaradt selejtezőfutamokból IS.
Két futam símán lezajlott 15-20 csomós szélben, majd egy zivatar okozott komolí szélerősödést. mIután ez elvonult, a rendezőség úgy döntött elrajtoltatja a harmadik futamot is.
A magyar versenyzők közül kitűnően szerepelt Érdi Mári és Vadnai Benjamin, de Vadnai Jonatán is az első harmadban van.
Ifjúsági világbajnokunk Érdi Mári egy parádés 9. hellyel kezdett a felnőtt EB-n, ahol rajthoz állt a nemzetközi élmezőny krémje is. A folytatásban sem adta alább, így három futam után az első harmadban van a 97 hajós mezőnyben.
26. Érdi Mári 9., 14., 16.
A 125 hajós Laser Standard osztályban Vadnai Benjamin csoportjában mindhárom futamon az első harmadban vitorlázott, és így a 27. helyről várhatja a folytatást. Öccse Jonatán is jól versenyzett. Tomai Balázsnak főleg a harmadik futamon ment gyengébben, de ő is Arany csoportot érő helyen áll összetettben. A hírek szerint Pufi az előversenyen megsérült, így hátfájdalmaival is meg kell küzdenie.
27. Vadnai Benjamin 16., 15., 20.
40. Vadnai Jonatán 18., 29., 23.,
61. Tomai Balázs 21., 29., 40.
A férfi Laser Radialban csak 42-en vannak, így itt egy csoportban, mindannyian együtt versenyeznek. A magyar srácok a mezőny második felébe tartoznak, de ők elsősorban rutin gyűjteni jöttek.
27., Domokos Dávid 34., 29., 16.
37. Jámbor Attila 36., 37., 33.
Kedden is három futam megrendezésére törekszenek a versenyt szervezők, hogy az eredeti terveknek megfelelően hat futam után oszthassák Arany és Ezüst csoportokra a Laser Standard és a női Laser Radial mezőnyt.
A verseny honlapja: http://www.gcsiw.com/events/european-laser-senior-championships-2016/
Részletes eredmények itt:http://www.gcsiw.com/results-2013/