A Team Kaáli megnyerte az Ezüst szalagot (is) - összefoglaló

Virág Flóra, Sallai Gábor, Belle Örs, Tisóczki Ferenc, Kugler Nándor, és Bödör Gergely az ötödik nagy versenyt nyerték idén.

Erős északival indult a Spartacus hagyományos éjszakai túraversenye, a szél fokozatosan gyengült, és bár éjszakára további erősödést várnak, az első hajó gyenge északiban ért célba.

A többtestűek már a rajt után elhúztak, sokáig az AC 45-ös katamarán RSM vezetett, ám Badacsony környékén háromba tört az árbocuk. Teljes vitorlázattal haladtak, a körülmények egyáltalán nem voltak extrémek, a havária okát vizsgálják. "Sokat látott, öreg árboc volt. A mentés szervezetten folyik, személyi sérülés szerencsére nem történt" - mondták a kísérőmotorosból. Innentől az addig második helyen vitorlázó D35-ös katamarán Team Kaálitól már nem sikerült elvenni a győzelmet, magabiztosan, az északi part alatt szélcsíkról szélcsíkra navigálva lettek elsők a holdfényes befutóban.

Virág Flóra és csapata 3 óra 37 perc 1 másodperc alatt tette meg a Balatonföldvár - Balatongyörök - Balatonföldvár távot. Ezzel - fantasztikus teljesítménnyel - az ötödik nagy versenyt nyerték meg idén. Tolnay Kálmán emlékverseny - Évadnyitó - Mihálkovics kupa Opel nagydíj - Subaru Solterra Pünkösdi Regatta - és most az Ezüst szalag elsősége is az övék.

Az Ezüst szalagra nem nyerni jöttünk, hanem gyakorolni. Ezzel a hajóval én még nem versenyeztem éjszaka, és van olyan csapattag is, akinek újdonság volt az éjszakai menet, hogyan kell sötétben például megoldani az orrvitorla trimmelését. Aztán láttuk, erős szél lesz, a másodlagos cél az volt, hogy ezt is gyakoroljuk, hogy ha esetleg a Kékszalagon befúj, akkor hogyan kell vinni a hajót. Azt, hogy úgy alakult, hogy megnyertük, annak örülünk, de sajnáltuk az RSM-et, hogy eltört az árbocuk a verseny alatt”- nyilatkozta már a parton Virág Flóra.

A „kis katamaránban” kétszeres Európa-bajnoki hatodik helyezett kormányos (Molnár Dáviddal egy teljes olimpiai felkészülést is végigcsináltak Nacra 17 foilingban) idén, szezon elején csatlakozott a Team Kaálihoz. Elmondta: nagyon jól érzi magát a Nacránál majd kétszer hosszabb Décision 35-ben, jó a hajó, jó a csapat – és jó élmény volt ezzel a hajóval az idei Ezüst szalagon néha 22 csomónál is nagyobb sebességgel haladni.

Körülbelül egy órával a győztesek után futott be az abszolút második helyen a Dió nevű F18-as katamarán, Diószegi Zoltánnal és Jankovics Gáborral. A harmadik a Tantál 8m OPEN lett, Fazekas Gáborral és Goszleth Marcell-lel.

A gyenge szélben a többiek kicsit gyorsabbak voltak, de amint este beerősödött a szél, vállaltuk a teljes vitorlázatot és mindketten lógtunk keményen végig, egyebek közt ennek köszönhető, hogy feljöttünk az abszolút harmadik helyre, és nyertük az egytestűek versenyét” - mondta Goszleth Marcell.

Az utolsó érvényes célbafutó, az 53. helyen, reggel 6 óra után egy perccel, a Zefír lett (Nadj István, Horváth Gyula, Csanádi Tamás, Rugyai Mónika), ezzel ők – és a legjobb egytestű hajó – a Galco hazai kötélgyártó cég különdíját is elnyerte.

Az Ezüst szalag kitűnő edzés a Kékszalagra. A mezőny nagy része gyakorlatilag teljesen hasonló körülmények között teheti majd meg a Kékszalagnak ezt a szakaszát „élesben”, vagy még odafelé, vagy vissza, jó alkalom volt szinte pontosan egy hónappal a tókerülő előtt begyakorolni az éjszakai vitorlázás és navigáció trükkjeit, fogásait.

Ha egy szóval kellene jellemezni a 2022-es, sorrendben ötödik Ezüst szalagot, az a változatosság lenne. Kifejezetten erős szélben rajtolt szombaton 18 órakor Földvár előtt a mezőny, a 25 csomós szelet néha harmincas lökések is tarkították. Aztán ahogy a nap leszállt, csökkent a szél is, taktikussá vált a verseny. Később időlegesen újra megerősödött, és ezzel mindenki be tudott futni a kora reggeli órákig.

A verseny eddigi történetére is jellemző a sokszínűség: 2018-ban, az első ilyen éjszakai túraversenyen az RSM2 modifikált AC45-ös katamarán nyert, Vándor Róbert kormányzásával, ők az erős szélben mindössze 3 óra 4 perc (!) alatt tették meg a Földvár-Györök-Földvár távot.

2019-ben a New Black Jack Décision 35-ös katamarán győzött, a tízszeres világbajnok Roland Gaeblerrel a kormánynál, nekik a gyenge szélben az előző évinél percre pontosan öt órával több idő kellett a táv teljesítéséhez…(Ez ugyanaz a hajó, mint amivel idén nyert Virág Flóra és csapata, most a dörgicsei Kaáli Autó-motor Múzeum logója van a nagyvitorlán.)

2020-ban ugyancsak a gyenge, forgolódó szél tette próbára a mezőnyt, a győztes Diószegi Zoltán, Székely András, Hunfalvy Csaba és Antal Gábor csapatnak közel tíz és fél óra kellett a versenytáv végigvitorlázásához az IRF nevű Ventilo 28-as katamarán fedélzetén. (Diószegi Zoltán és versenyzőtársa idén F18-as katamaránban lett abszolút második.)

2021-ben pedig izgalmas, bonyolult versenyen győzött az MKB-Prospex Decision 35-ös katamarán, Kaiser Kristóf és csapata 23:02:26-kor értek célba, 5 óra 2 perc 26 másodperc alatt tették meg a versenytávot. Mindössze 1 perc 16 másodperccel utánuk jött be másodikként az RSM modifikált AC 45-ös többtestű, Vándor Róbertékkel. Harmadik a New Black Jack lett, Nagy R. Attilával, ők négy perccel maradtak le az első helyezettől. Hihetetlenül szoros volt befutó a légvonalban is mintegy 80 kilométeres távon!
Tavaly az abszolút ötödik helyen futott be az első egytestű hajó, a Trentasette Lacsny Gergely irányításával.

A rendező Spartacus Vitorlás Egylet célja immár ötödik éve változatlan: extrém, izgalmas sportélményt szervezni a vízen és színvonalas, emlékezetes baráti együttlétet a parton.


Szöveg és videó: Visy László Oszi

Képek: Gémesi Jóka

Végeredmény: https://spartacus.hu/media/2022/02/Ez%C3%BCstSzalag_20220611_12_abszol%C3%BAt_%C3%A9s-oszt%C3%A1lyonk%C3%A9nti.pdf

visyla

Támogatóink: