Eredményes bajnokság és ODT kiváló versenyrendezői megoldásokkal- beszámoló

"A bajnokságok ideje erre a szélcsendes augusztusi időszakra esik valószínűleg a szabadságolások miatt, ráadásul túl sok regatta szerepel a versenynaptárban ezekben a hetekben. A 11m OD és Melges24 Országos Bajnokságot nehéz lehetett volna érvényesen megrendezni kiváló versenyrendezőnk, Sipos Péter és csapata nélkül. Versenybírói szempontból könnyű dolgunk volt, mert sportszerűen vitorláztak a versenyzők. Ezt a folyamatos vízi jelenlétünk is elősegítette. A házigazda, a Balatonfüredi Yacht Club a tőle megszokott magas színvonalon biztosította a versenyzők és a szervezők számára a finom vacsorákat, amit ezúton is köszönünk nekik.”

Regényi Zsolt, az Óvási Bizottság elnöke

“Az első nap szélcsendben telt el. Másnap reggel 6 órára hívtuk össze a versenyzői megbeszélést, majd fél 7-kor vízre mentünk. Folyamatosan csökkenő „futamidőkkel” négy sikeres futamot tudtunk rendezni, és fél 12-kor már a partra jöttünk. Szombatra nem ígértek szelet, de délután az első mozgolódó jelekre vízre szálltunk, és pályát raktunk. Az ötödik futamot a 11m OD és a Melges24 osztályok számára be tudtuk fejezni, és belekezdtünk a következőbe, de a hátszeles szakaszban a délnyugati szél északkeletire változott. Így ezt a futamot érvénytelenítettük. Miután nem alakult ki versenyzésre alkalmas szél, a partra távoztunk. Ekkor már 5 korrekt futam volt a hátunk mögött.
Az utolsó versenynap parti halasztással kezdődött, de 12:45-kor a 220-230 fokról fújó szélben, a Hajógyári-öböl előtt a Melges24 osztálynak megrendeztük a hatodik futamát. Köszönöm a csapatnak a közös munkát!”
Sipos Péter versenyrendező, a Bravo pálya felelőse

“A Limitless Füred Kupa ODT két versenynapján, szombaton és vasárnap az Alfa pályán futott az öt hajóosztály: az Elliott770, a Scholtz22, a J24 és a Sudár Regatta osztályok. Nekünk nem volt olyan szerencsénk, mint a másik pályán, ahol már két napja futott a verseny; hiszen alig maradt valami a pénteki frissülésből.
Szombaton 10 órakor parti halasztással kezdtünk, majd amikor megjött a 210-220 fokról, az Apátság alól fújó 6-7 csomós szél, vízre mentünk. A versenyzéshez a kedvező szél már a pályán érkezett meg, és szinte azonnal el tudott rajtolni az első osztály. Minden hajóosztály rajtja rendben volt, nem kellett senkit sem visszahívni. Ebben a futamban a második körben a kreutz bóját módosítanom kellett, mert elfordult és kicsit meg is frissült a szél. Hosszabbítottam a pályán és jobbra vittük el a Hajógyár irányába. A stabilan elfordult szélben el is rajtoltak az osztályok. Közben a viharjelzés feltette az első, majd a másodfokú jelzést, Füred és Csopak felett látszott is, hogy zivatar várható. Ez sajnos a szelet is befolyásolta annyiban, hogy a csopaki zivatargóc elszívta. A Sudár osztály rajtjára teljesen elfogyott a szél, ekkor világossá vált, hogy ezt a futamot sajnos nem tudjuk befejezni ilyen körülmények között. Bár az Elliott-ok és a Scholtz-ok már jöttek le hátszélben, a második futamot mind a négy hajóosztály számára érvényteleníteni kellett.
Némi várakozás után a part felé vettük az irányt a rendezőhajóval Lima lobogóval. Azért ezzel, hogy ha közben megjön a szél, ne kelljen parti halasztásra kimenni és ott várakozni a következő rajtra. Ez a várakozás be is jött. 220 fokról fújó nyugati szél érte a kifelé érkező mezőnyt; 9-11 csomókat mértünk. Ekkor délután 5 óra előtt voltunk nem sokkal és azt gondoltam, nincs különösebb akadálya annak, hogy megforduljunk és visszamenjünk a vízre és rendezzünk egy második futamot, hiszen két futamból mindig jobb értékelni egy versenyt, mint egy futamból. Meg is tettük. A versenyzők is szó nélkül követték a rendezőhajót. Megálltunk, közben a szél gyengülni kezdett, és végül döntöttünk, hogy ezt a futamot nem rajtoltatjuk el.
Azt gondolom, ez a félórás plusz kanyar belefért mindenkinek, és a partra jöttünk azzal, hogy több futamot aznap már nem rendezünk. Megnéztünk több előrejelzést is, egyik sem mutatott kora reggeli szelet, tehát nem tartottuk szükségét annak, hogy reggel hatkor vagy hétkor kanyarodjunk a vízre.
Vasárnap 10 órakor ismét parti halasztással kezdtünk és ez egészen sokáig ki is tartott. Olyannyira, hogy az Alfa pálya mezőnye a második napon nem is szállt vízre. Elindult azért valami, kb. 500 méteres csíkban a parttól, rendkívül csíkos volt. Az iránya talán megfelelő lett volna, de az iránya semmiképpen sem. Úgy gondoltam, egy kikínlódott futam senkinek sem esne jól, és nem biztos, hogy reális eredmények születtek volna, úgyhogy nem sokkal a limitidő lejárta előtt befejezettnek nyilvánítottam a versenyt. Sajnos nem fért bele több futam. Jobban jártunk egy jó futammal, mint egy jó jóval és egy „kukával”. Köszönöm a csapatomnak a nagyszerű munkát!”
Molnár Csaba versenyrendező, Az Alfa pálya felelőse

KLUBTAGJAINK EREDMÉNYEI:

Melges24 osztály:

1. hely: Seven-Fine-Nine. Kormányos: Csoltó Ákos, legénység: Baráth Gábor, Kása Mihány, Tomai Balázs.

8m OD osztály:

1. hely: Viper American Crew. Kormányos: Oroszlán Péter, legénység: Boér Máté András, Kovács Norbert, Oroszlán Gábor, Varga Zsolt.

J24 osztály:

1. hely: Team EUline. Kormányos: Vadnai Benjamin, legénység: Héjja Marcell József, Könczei Áron, Ratkovics András, Tenke Áron Zsolt.

3. hely: Django. Kormányos: Hercsel Erik, legénység: Dávid Dániel, Dávid Júlia, Horváth Márton Ferenc, Pálinkás Mátyás.

Scholtz22 osztály:

5. hely: Sheila. Kormányos: Dobos Attila, legénység: Dobos Matild Sára, Dobos Attila Gábor.

GRATULÁLUNK MINDENKINEK!

Melges 24 és 11m OD Országos Bajnokság nevezési ajándékait Monautix Kft., a Rooster Sailing termékek magyarországi forgalmazója biztosítja a résztvevők számára. Az értékes pódium ajándékokat Limitless Accessories, a Tigris Reggeliző és Étterem és a Fehérvári Optika, a Maui Jim magyarországi forgalmazója ajánlotta fel.

Az online hirdetőtábla a regatták hivatalos oldalán található.

Fotó: Cserta Gábor / BYC

Támogatóink: