Érdi Mária 11. lett a csütörtöki második futamban!

Már a csütörtöki versenynap első Laser Radial futamában is közel volt a TOP 10-hez Érdi Mária, hiszen bár a kezdés nem sikerült jól, hiszen a 20. helyen vette az első bóját, de a folytatásban nagyot harcolva, folyamatosan nyerve a pozíciókat, a 14. helyen zárta a hetedik futamot.

A folytatás nagyon bíztatóan kezdődött, hiszen a nyolcadik futam első szakaszának végén másodikként vette a bóját a magyar kiválóság. Aztán a hátszélben és a többi szakaszon kicsit visszacsúszott, de így is a nagyon előkelő 11. pozícióban érkezett célba.

A dán Rindom Anne-Marie a 7. futamban második lett, a 8. futamot pedig megnyerte és összetettben ő vezet. Érdi Mária a 15. helyen áll nyolc futam alapján, de szoros a mezőny előtte, így a folytatásban még előrébb is léphet.

Fotó: Cserta Gábor

Támogatóink: