Érdi Mári a második nap után is vezet a World Sailing világbajnokságon Hágában!

A férfi ILCA 7 mezőnynek - a leálló vagy bizonytalan szél miatt - ma nem sikerült érvényes futamot rendezni. 

Délelőtt kedvezőek voltak - még - a szélviszonyok, így az ILCA 6 hajóosztály mindkét flottája számára két futamot sikerült megrendezni délies, 9-11 csomós szélben. A sorrendben harmadik - mai első - futamban kétszeres olimpikonunk harmadikként futott be, úgy, hogy az első bóját még a 16 helyen vette. A negyedik futamban végig az élmezőnyben vitorlázva (volt 3. és 2. is volt bójavételeknél a verseny során) végül hetedik lett. Egyenletes, kiemelkedő teljesítménye a pillanatnyi első helyet jelenti számára. Nem kellett tehát ma leadnia a képeken is látható, a versenyben vezető versenyzőt megkülönböztető sárga trikót...
A férfi mezőnynek, az ILCA 7 osztálynak maradt tehát a tegnapi összetett állás, amelyről tegnapi cikkünkben számoltunk be.
Holnap délelőttre 11-16 csomós délnyugati szelet ígérnek a meteorológusok, amely később 7-10 csomósra gyengül és elfordul nyugatira. Remélhetőleg azért elég lesz a délutáni futamokhoz, 13 órai kezdéssel két-két menetet terveznek a női mezőnynek.
A férfiaknak 10 órai kezdéssel három-három futamot tartanak, azaz pótolnak a ma elmaradottak közül is, hiszen a versenyutasítás alapján egy nap akár három futam is megtartható.
Kép: Sailing Energy
visyla

Támogatóink: