Csak döntő futamban dőlt el a Virtual Regatta Inshore 2v2 csapatbajnokság

A Magyar Virtual Regatta közösség a múlt év október elején indította az első Inshore 2v2 csapatbajnokságát. Az ilyen versenyeknek az is érdekessége, hogy ki-ki hogyan tud az otthoni komfortzónából kiszakadva a legjobban alkalmazkodni a körülményekhez. A csapatbajnoki címet végül idegtépő versenyben csak a döntő futamban sikerült megszerezni.

Izgalmas versennyel dobta fel a téli holt (?) idényt a Magyar Virtual Regatta https://www.facebook.com/groups/virtualregattahungary közösség, január közepén rendezték ugyanis a 2023-ban első ízben kiírt virtuális csapatbajnokság végjátékát. A bajnokságon egy meccs 5 futamból áll, sorrendben ILCA, J/70, Star, F50 és 49er osztályokban versenyeznek, a szélerősség a versenykiírás szerint minden futamban 24 csomó. A 2v2 versenyformátum eredményszámítása nagyon egyszerű: amelyik csapattag negyedik, az a csapat veszít.

A bajnokságra 7 csapat nevezett, az első szakaszban körmérkőzés volt, amelynek eredménye nyomán alakult ki a negyeddöntő párosítása. A negyeddöntők december elején lezajlottak, az élő elődöntőket, a bronzmeccset és a döntőt január 12-én Budapesten a második kerületi Pas|sport Pubban rendezték. A legjobb négy közé bejutott csapatok egyik tagja, Kiss Péter beszámolójából az is kiderül, hogy a versenyzőkön mellett az Offshore csapatból Ogre, a közösség origója, KovA és a 2023. Inshore flottabajnokság állandó résztvevője, ZSail is a helyszínen szurkolt.

A döntőbe jutásért az egyik ágon Tassonyi Kadocsa (Vizidor) és Öveges Dávid (dawerocks) szállt vízre Kiss István (Das Boot OST 5089) és Rozgonyi Balázs (BlueHeaven) ellen. A másik ágon pedig Jasper Gábor (Jasi HUN) és Vörös István (OgreH8000) mérkőzött a Huber Lél (Hun58) és Kiss Péter (kIsPé) alkotta csapattal.

Az elődöntőkben egyszerre indult a két párhuzamos futam. A falon lévő tévén élő közvetítésben megy a verseny. Az első futamot ILCA osztályban futják, Vizidorék elviszik a pontot. A másik ágon Lélék szokásukhoz híven, mint majdnem az összes csoportmeccsen alva kezdik a meccset, így az utolsó hátszélen a takarásból kicsúszva emelt fővel futnak be Jasiék. A második, J/70 futamban magára találnak Balázsék és kiegyenlítenek (1-1). Ez a futam sem áll össze kIsPééknek és az utolsó métereken Ogre befut a 3. helyen (2-0). A harmadik futamban jönnek a Starok a szokásos piruettekkel hátszélben Das Boot sikerével (1-2). A másik futamban az utolsó 200 méterig megint nyitott a futam, most azonban kIsPének szerencsésen sikerül mindkét hajót büntetnie, így övék a pont (2-1). A negyedik futamban F50-nel Das Boot ritkán hibázik, itt is tudta hozni a kötelezőt (1-3). Ezt a hajót könnyű a rajtban elbukni, Ogréék jobban kezdik, így ellenfelük nem tudja megfogni őket (3-1).

Az idő szűke miatt azonnal indul a bronzmeccs, szintén 5 futammal Vizidor és dawerocks, illetve Hun58 és kIsPé között.

Az első, ILCA-futamban Lélek megint rosszul indítanak és a második krajc végére dawe-ék ellépnek, ők is kicsúsznak a takarásból. Rossz ilyen tehetlenül lefutni a hátszelet (1-0). A második futam lehetőség (lenne) visszavágni, de Vizidorék jól vitorláznak a J/70-essel, mindketten tudnak szorult helyzetben jót húzni, a végén itt is egy hajóhossz dönt (2-0). A starokkal futott harmadik futamban ismét az utolsó 200 m–ig minden csak formaság, úgy néz ki, hogy kIsPé a jobb oldali célbója mellé ki tudja vezetni dawe-t és sikerül szépíteni, de nem elég kitartó és türelmes, korán vált vissza balcsapásra és szél alól kapja a büntetést, dawe befut előtte 1 méterrel (3-0).

Így a bronzérmes Vizidor és dawerocks csapata.

Következik a döntő Jasi és OgreH8000 megy Das Boot és BlueHeaven ellen.

Az első futamban Jasiék jól jönnek, Balázsék csak futnak az eredmény után (1-0). A J/70-esekkel a második futamban komoly adok-kapok megy, de a második hátszél ismét Ogrééknak fizet (2-0), bajban a másik páros. A starok futamában már szokott módon a végére marad a döntés. Balázs a cél előtt áll és várakozik, hogy be kell-e avatkozni, miközben Das Boot a nyakában két hajóval próbál boldogulni. Ki tudja mit variál, de a cél előtt még mindig van mögötte egy hajó, ekkor felüvölt a bealvó Balázsnak: „Bazsi te mit álldogálsz, fuss már be!” (2-1).

A negyedik futamban Balázsnak már a rajtban hálózati problémája van, így katasztrófa közeleg, dawe odaugrik külső szemlélőnek, tényleg játszhatatlan a futam. Közös döntés nyomán új futam indul, az izgalom fokozódik. A net azonban még mindig instabil, úgy igazságos, ha ezt a futamot is dobják. Kis szünet és tesztelés után indul a harmadik, F50-es futam. Balázs hibázik és rettenetesen lemaradva követi a többieket. Az utolsó kapu előtt Jasi elöl nyargal, mögötte Das Boot, Ogre és hátul Balázs. Das Boot a bal oldali bóját veszi és végső megoldásként balra leszáguld és beáll Ogre elé, aki a jobbos bóját vette, ezzel távolságot veszít. Sikerül Balázst felhozni, szinte egyszerre esnek be a fordító bójára, Balázs büntetés, Ogre büntetés, dráma! Végül addig kecmereg mindenki, hogy Ogre marad hátul (2-2).

Az ötödik, döntő futamra előkerülnek az eddig nem használt 49er hajók is. Ekkora szélnél iszonyatosan veszélyes hajó, annyira fürge és kicsit takar hátszélben, hogy aki szemfüles nagyon meglóghat. Jasiéknak rosszul alakul, egy gyenge rajt és egy rajtbüntetés után csak futnak az eredmény után, csodát azonban nem sikerül tenniük (2-3).

Így aranyéremes Das Boot és BlueHeaven, az ezüst Jasi és OgreH8000 csapatáé (jobb oldalon), a bronzot Vizidor és dawerocks (bal oldalon) szerezte meg, míg a negyedik helyen Hun58 és kIsPé végeztek. Egész este kiváló hangulat volt, jó társaság, kemény, de fair versenyzés.

A Magyar Virtual Regatta közösség életében a következő esemény a 2024. Inshore Magyar Bajnokság lesz. Az első regatta márciusban indul, a döntőre pedig a Kékszalag előestéjén Balatonfüreden kerül sor.

Aki szeretne csatlakozni a versengéshez, vagy csak a közösséghez tartozni, az inshore@vrhun.hu címen jelentkezhet.

Akit jobban érdekel a Virtual Regatta Offshore világa és nem szeretne magányosan vitorlázni, jelentkezzen az offshore@vrhun.hu címen.

csl

Támogatóink: