Berecz Zsombor 9. lett a harmadik futamban!

Scott Giles futamgyőzelmével folytatódott a Finn hajóosztály versenye az olimpián. A brit vitorlázó már az első bójához is a mezőny elejével, a hetedik helyen ért fel, majd folyamatosan lépkedett előre és végül meg is nyerte a futamot.   Berecz Zsombornak - a tegnapi két második hely után - ma meg kellett elégednie a kilencedik hellyel, de három futam alapján továbbra is a második helyen áll. Az eddig vezető török Kaynar Alican ezúttal hatodik lett, így ő is megőrizte pozícióját, összetettben ő vezet a versenyben. Ma még vár egy futam a mezőnyre és mivel a szél 14-16 csomó a helyszínen, így egyelőre úgy tűnik, hogy nem lehet akadálya annak, hogy a negyedik futamot is lebonyolítsák a rendezők.

A Laser hajóosztálynak ma szünnap van, így Érdi Mária és Vadnai Benjamin holnap folytatja szereplését az olimpián.

Támogatóink: