Balatoni Évadnyitó: több mint 230 csapat nevezett a versenyre

A tavalyi rekordgyanús 224 hajóból álló mezőnyt az idén lekörözik a vitorlázók: összesen 234 hajó indulhat a szombati versenyen. A legfrissebb előrejelzés szerint 10-30 km/h-s szél várható.

Tavalyinál is nagyobb mezőny jött össze az idei Balatoni Évadnyitóra. A nevezés péntek esti lezárása után kiderült, hogy szemben a tavalyi 224 nevezővel most több mint húsz osztályban 234 hajó állhat rajthoz a versenyen, amelyen a Balatonfüred - Alsőörs - TIhany - Balatonfüred távot kell teljesíteni. 

Nagyon fontos, hogy változik a rajteljárás. Ez azt jelenti, hogy a figyelmeztető jelzés időpontja szombat 11 óra 50 perc. Az előkészítő jelzés 9 perccel a rajt előtt lesz, ez módosítja a 26. szabályt. Egy hajó előkészítő jelzéstől kezdve van versenyben, addig amíg célba nem ér és a célvonalat és annak jeleit el nem hagyja, vagy ki nem áll, vagy amíg a versenyrendezőség nem jelez általános visszahívást, halasztást vagy érvénytelenítést. A leglényegesebb, hogy motort indítani a rajt előtt 9 perccel már nem lehet. (Erről itt és itt olvashat részletesen.)

A legfrissebb, péntek este publikált tájékozató meteorológiai előrejelzés szerint a Balatonnál a mérsékelt - 10-25 km/h-s - keleti szelet délelőtt többfelé élénk - 25-30 km/h -s, reggel, kora délelőtt a Balatonnál helyenként egy-egy 35 km/h-t elérő vagy kissé meghaladó lökés is kísérheti. Délután az északkeleti szél élénkülhet meg többször (25-30 km/h), a délután derekától előbb a tó nyugati felében, majd estére keleten is előfordulhat időszakosan 35-40 km/h-t elérő szélerősödés is. Reggel, kora délelőtt még borult lesz az ég és többfelé előfordulhat eső, zápor. A folytatásban estig kicsi a csapadék valószínűsége. Késő délelőttől határozottan csökken, vékonyodik, gomolyosodik a felhőzet és délután több órás napsütés várható. Késő délutántól ismét erősebben megnövekedhet a felhőzet és estére zápor, esetleg zivatar is elérheti a tavakat. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 17, keleten 15 fok körül alakul. Késő este 12 fok valószínű.

Minden további információ, egyebek mellett a Versenyutasítás, a Versenykiírás, valamint az aktuális meteorológiai előrejelzés megtalálható a Balatoni Évadnyitó online hirdetőtábláján: 

https://mvszhirdetotabla.hu/balatoni-evadnyito-2023

Szerző: Csernátony Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Szántó Áron / Magyar Vitorlás Szövetség 

Támogatóink: