A Balatoni Yacht Club rendezésében elkezdődött az Optimist Nyílt Országos Bajnokság

Az első versenynapon igazi nyári meleg volt. Már kora reggel hétágra sütött a nap, ám némi meglepetésre a szél is fújt. Ugyan keleti irányból, ami nem sok jóval kecsegtetett, de fújt. Kilenckor kifutottak a rendezők a kikötőből, élen az Obelix rajthajó, nyomában a megszámlálhatatlan Op.

Rövid halasztás után kellemes – négy–hatcsomós szélben rajtolt előbb a sárga-, majd a kékcsoport. Újabb meglepetés: mindkét csoport elsőre elrajtolt, sőt, az egyéni visszahívó-lobogó sem került elő.

Az első cirkáló szakasz végén járt a mezőny, tehát úgy tizenöt–húsz percet vitorlázott a társaság, amikor a szél gyengült. Végül a hátszélszakasz után pályarövidítéssel egy rövid kreuzos befutószakasz után véget ért a futam. 

Próbálkozott még a rendező, de eredménytelenül, így partra vezényelte a mezőnyt, és egy rövid várakozás után a másnapi folytatás mellett döntött.

A meteorológiai korábban hidegfrontot, erős, időnként akár viharos szelet ígért vasárnapra, de ez változott. Amikor ezeket a sorokat írom (szombat, 18 óra), délelőttre már legfeljebb 12–20 csomós szelet ígér az előrejelzés. 

Folytatás vasárnap 10 órakor.

Eredmények: https://bit.ly/2EgF1qM

Szöveg: Szekeres László

Támogatóink: