420 és 470 junior EB: Könnyű, ha a Balaton is akarja

Két nap szélcsend és forróság után a Balaton a legjobb arcát vette elő a Groupama 420 és 470 Junior Európa-bajnokság első versenynapjára. Na persze csak olyan későn kelős, éjjel bulizós stílusban. Délutánra.

Reggel még kényszerű parti halasztással kezdődött a program, majd 11-kor vitte vízre a mezőnyt a két pályafelelős Fluck Benedek és Rauschenberger Miklós. Később a 420-asok visszatértek a kikötőbe, miközben a 470-esek elrajtoltak. A Tihanyi-csőből megjött a délnyugati, vagyis a 420-asok is hamar visszatérhettek.

Ez már jó szél volt. Estig mindkét hajóosztályban, minden csoportban 3-3 remek futamot vitorláztak.

A verseny a várakozásnak megfelelően kiélezett és szoros a mezőny minden részében. Azt leszámítva, hogy a női 470-esben és a nyílt 420-as osztályban van egy-egy domináns, magabiztos előnnyel élen álló páros.

Női 470-esben mindhárom futamot megnyerte Benedetta Di Salle és Alessandra Dubbini.

A nyílt 420-as osztályban két futamgyőzelem mellé "becsúszott" egy 2. hely is a görög   Telis Athanasopoulos - Yogo Dimitris Tassios kettősnek. A férfi 470-esek között két páros csaknem holtversenyben áll az élen és kiélezett az U17-es 420-asoknál is a tabella.

Eredmények:  http://2016junioreuropeans.420sailing.org/en/default/races/race-resultsall

A magyar versenyzők - ahogy az várható is volt - nincsenek a legjobbak között. A 470-es osztály a szinte kihalás után az elmúlt pár évben kezd újra magához térni, a 420-as párosainknak pedig szinte semmilyen nemzetközi tapasztalatuk sincs.

Kivétel a férfi 470-esben a 2015-ös világbajnokságon 5. az idén pedig 9. helyet elért Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor az első három futam után 10. helyen állnak. és a helyzet biztató, mert a harmadik futamban a csoportjukban 2. helyen értek célba!

Viszont a Balaton a remek nap után bizonytalanságban tartja a mezőnyt. Estére, éjszakára vihar is várható - hidegfront vonul át felettünk -, de talán a verseny második napján az időjárás egy kis éjszakai mulatozás után majd megint a mezőny mellé áll...

Támogatóink: