Műhelymunka támogatás

A 2021. évi műhelymunka támogatására 5.000.000 forintot különített el a Magyar Vitorlás Szövetség. A műhelymunka támogatás a mellékelt pályázati adatlap pontos kitöltésével és a szükséges dokumentumok hiánytalan benyújtásával igényelhető.

 

Az érintett egyesületeket az MVSZ elnökségének 104/2020 (07.17) határozata alapján az alábbiak szerint kérjük a pályázat benyújtására:

 

A Titkárság október első hetében bekéri a támogatási pályázatot (beérkezési határidő: 2020. október 25.) a szükséges mellékletekkel együtt és ellenőrzi az adatlapot a következők szerint:

 

A műhelymunka támogatás elbírálásánál azok a versenyengedéllyel rendelkező versenyzők vehetők figyelembe, akik a következő kritériumoknak megfelelnek:

  • 2005. január 1. és 2013. december 31. között született
  • OP, L4.7, LR, 420, vagy 29er hajóosztályokban versenyez
  • évben legalább négy, az MVSZ hivatalos versenynaptárában szereplő serdülő, ifjúsági vagy ifjúságinak is értékelt versenyen részt vett.
  • Az elbírálásnál azt az eredményt tudjuk figyelembe venni, ahol adott hajóosztályban legalább hat résztvevő volt. Résztvevőnek kell tekinteni azt a hajóegységet, amely az előírt határidőig a versenyre benevezett és a megrendezett futamok felén érvényesen elrajtolt.
  • Egy versenyző után legfeljebb 5 évben (alkalommal) adható támogatás.
  • Idény közbeni átigazolás esetén a versenyengedélyt kiváltó klub jogosult a támogatásra.

A támogatást az MVSZ évente egy alkalommal fizeti meg a kluboknak, a lejelentett sportolók arányában.

 

A kitöltött adatlappal egyidőben az alábbi dokumentumok benyújtása szükséges a pályázat elbírálásához:

  • Annak (30 napnál nem régebbi) igazolása, hogy az egyesület az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) alapján köztartozásmentes adózónak minősül.
  • Harminc napnál nem régebbi igazolást az egyesületet nyilvántartó szervezettől a nyilvántartásban szereplő adatairól.
  • Az egyesület képviselőjének képviseleti jogosultságáról szóló, közjegyzői aláírás hitelesítéssel ellátott, vagy ügyvéd által ellenjegyzett eredeti aláírási címpéldányt vagy azok hiteles másolatát, vagy a számlavezető intézmény által vezetett aláírási kartonja másolatának a számlavezető pénzforgalmi intézmény által hitelesített eredeti példányát.
  • A támogatott szakmai program és költségterv rövid leírása, cégszerű aláírással ellátva (szöveges dokumentum).
  • *A támogatás felhasználására vonatkozó költségterv cégszerű aláírással ellátva.
  • *Az egyesület képviselőjének nyilatkozata cégszerű aláírással ellátva.

* e-mailben kerülnek kiküldésre Tagszervezeteink részére

 A Titkárság által ellenőrzésre kerülnek a szerződéskötéshez szükségek dokumentumok.

  • A hiánytalanul beérkezett pályázatok értékelését követően a Titkárság összesíti a sikeres pályázatokat és javaslatot nyújt be az Elnökségnek a felosztásról.
  • Az Elnökség a novemberi első ülésén hozott határozata alapján a Titkárság értesíti a sikeres pályázatot benyújtott tagszervezetek vezetőit a támogatás mértékéről.
  • A tagszervezetek vezetői az értesítést követő 3. napig nyilatkoznak, hogy a pályázatban részt kíván venni és a pályázatban leírt, befogadható számlákkal határidőre elszámolnak.
  • A hiánytalanul beérkezett elfogadó nyilatkozatok beérkezését követően a Titkárság megküldi a szerződéseket, ezt követően nyílik lehetőség az elszámolás benyújtására.
  • Amennyiben valamely tagszervezet vezetője nem nyilatkozik, illetve mégsem kíván a pályázatban részt venni, a Titkárság újból javaslatot nyújt be az Elnökségnek a felosztásról. Az Elnökség újból meghozott határozata alapján a Titkárság értesíti a sikeres pályázatot benyújtott tagszervezetek vezetőit a támogatás mértékéről és megküldi a szerződéseket, ezt követően nyílik lehetőség az elszámolás benyújtására.

A támogatásban az utánpótlás nevelésre fordított költségek számolhatók el a
2020. július 1. és 2020. október 31. közötti keltezésű és teljesítésű, 2020. november 15-ig pénzügyileg rendezett számlákkal.

 

A támogatás felhasználásáról készített elszámolás beérkezési határideje 2021. január 15.

 

A támogatás felosztásáról szóló elnökségi határozatot a honlapunkon (www.hunsail.hu) közzétesszük.

 

A pályázat beérkezési határideje: 2020. október 25.

 

Kérem, hogy a pályázati dokumentumokat a Magyar Vitorlás Szövetségnél Máthé Marian részére (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.) szíveskedjen benyújtani, aki a felmerült kérdésekkel kapcsolatban szíves rendelkezésükre áll (mathe@hunsail.hu).

 


Csatolt fájlok:

Támogatóink: