Haranghy Csaba
Haranghy Csaba
Kora gyerekkoromban kezdtem vitorlázni, Agárdon, a VVSI-ben, ahol – sportiskola révén – 18 éves koromig voltam. Máig sok mindenben meghatározza a gondolkodásom az ott tanultak és tapasztaltak. OP, Cadet, 420 – volt a ma már klasszikusnak tekinthető – többszemélyes hajó pálya ív. Pálya versenyző lettem egy verseny istállóban. Jó edzőink, jó versenyző társaim, és mai fejjel felfoghatatlanul jó körülményeink voltak ekkor. Rányomta lenyomatát a gondolkodásomra a vitorlázás, ennek okán akartam fizika tagozatra menni. Ilyen csak a matekkal együtt volt, így matek-fizika tagozatos gimnáziumba jártam Pesten. Szintén sokat kaptam ettől, és a gimi szintén valahol versenyistálló volt. Fél osztály, kis létszám, heti 8 matek, heti 8 fizika.
A sportiskola után jött a nagy szerelem, a 470-es az Agárdi Medoszban. Kis egyesület, mai szóval nagyon célzott működéssel és hajóosztály politikával. Eleinte itt is jó körülményeink voltak, de a ’80-as évek elejétől/közepétől jött a rögvalóság, és meglehetősen önálló lábra kellett álljunk, de ennek is megvolt a maga szépsége. Egy junior VB 7. hely és a ’84-es – Los Angeles helyetti – hivatalos nevén Jóakarat Játékok… - akkor 2 hajó mehetett egy osztályból. ’88-ra, Szöulba már nehezebb lett a helyzet és a kezem, nem mi jutottunk ki.
Osztályt és egyesületet váltottam, mert sztározni szerettem volna. Megtetszett, ahogy a tengeren láttam ezeket a hajókat, hogy milyen körülmények között is remekül tudnak működni, kész műszaki csodák! Hívtak az MTK-ba, Füredre. Itt voltunk a klub megszűntéig. Másnap hívott fel a rivális – és frissen újjá alakult - Spari két doyenje, hogy menjünk át hozzájuk. Nemcsak versenyzőként hívtak, hanem az időközben elvégzett Közgáz pénzügy szakos diplomám is jól jött. Igazi klub életet tapasztaltam meg itt, vacsorákkal, kirándulásokkal, gyerekekkel. Hősies korszak volt, apránként és négyzetméterenként tudtuk összevásárolni a klub eszközeit, telepét. Közben persze versenyzés nehéz körülmények között, de igen jó emberi háttérrel. ’92-re mi szereztük meg a kvótát Starban, de a válogatót – jogosan – Tenke Tiborék nyerték meg. Saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy olimpiához 8 év kell(ett). ’96-ban megadta az élet azt az elégtételt irgalmatlan sok munka és lemondás árán, hogy „igazi” olimpián is részt vehettünk.
Ezután munkahelyi és családi okokból visszább vettem, és inkább levezettem a nagyhajózásban és a tengeri vitorlázásban. Még aktív versenyző koromban elvégeztem a középfokú vitorlás edzőit is.
Ami az életem „civil részét” illeti, családos vagyok, két nagy lányunk van, ugyan mostanra mindketten már önálló családot alapítottak.
Korábban több cég felső vezetője is voltam, most magán cégemet vezetem, tanácsadással, fejlesztésekkel foglalkozunk, döntően a vízellátással kapcsolatosan.
Több cikluson keresztül voltam az MVSZ elnökségi tagja, majd egy ciklus erejéig a Felügyelő Bizottság elnöke. Vezettem két és fél cikluson át a Magyar Szinkronúszó Szövetséget, melyből egy ciklust az M. Úszó Szövetség részeként. Sokat tanultam ott a nemzetközi élsport menedzseléséről..
Bízom benne, hogy „előéletem” kellőképp felkészített az MVSZ vezetésére, és a vitorlázó közösséggel együtt meg fogjuk tudni oldani e szép sportág továbbfejlesztésével járó kiívásokat.
Haranghy Csaba
-20220709020714.png){kind=logo}
