Videógaléria

video

BERECZ ZSOMBOR JOBB RAJTBAN BÍZOTT A VILÁGBAJNOKSÁGON

Megkezdődött Melbourne-ben az idei Gold Cup, a finnesek csúcstalálkozója és a világbajnoki címvédő Berecz Zsombor hiába rajtolt a sárgatrikóban, az első futam nem róla szólt. Szél hiányában egy órát csúszott a kezdés, de délután 2-kor elindult a mezőny. Az első bójához 40.-nek ért Berecz Zsombor és hiába sejtettük, hogy innen csak javítani fog, azt is tudtuk, hogy az első futam gyakorlatilag elment. Másodszorra ugyan már 25.-nek fordult a krajcbójánál, a célig még javított kicsit: 23. helyen ért be. A 2. futamban 20.-nak teljesítette a rajt utáni első szakaszt, de a hátszeles részben egyre jobban feljött az élen haladókhoz és a 2. krajcbóját már 6.-nak vette. A befutót a 8. helyen kapta el, hogy ennek mi volt az oka, az is kiderült a futamok utáni nyilatkozatából. A keddi folytatás előtt Berecz Zsombor a 11. helyen áll

video

Berecz Zsombor bizakodva várja a 2019-es Finn Gold Cup hétfői rajtját Melbourne-ben

Hétfőn kezdődik a 2019-es Finn Gold Cup, a hajóosztály világbajnoksága, Melbourne-ben. A Royal Brighton Yacht Club először lesz az esemény házigazdája a Gold Cup 64 éves története során, de a klubnak komoly hagyománya van az olimpiai hajóosztályok versenyeiben. Az 1956-os melbourne-i ötkarikás játékok alatt hivatalos helyszín volt és rengeteg világbajnokságot rendeztek már itt. Victoria államban negyedszer találkoznak a világ legjobb finnesei (1995, 1999, 2008), hogy eldöntsék, ki utazhat haza a Gold Cuppal. A pénteki megnyitón többek között a sportág ausztrál legendája John Bertrand is beszédet mondott, már csak azért is, mert a Royal Brighton Yacht Club vitorlázója. A montreali olimpia bronzérmese, az 1983-as America’s Cup győztes hajójának kapitánya méltatta az utódokat, kiemelve, hogy a mai finnesek fizikálisan mennyivel erősebbek, sportosabbak. A megnyitó zárásaként Berecz Zsombor húzhatta fel a világbajnokság, a hajóosztály hivatalos zászlóját. Több mint 20 országból érkeztek versenyzők Melbourne-be és ahogy mondani szokták, mindenki indul, aki számít, a mezőny nagyon erős, sűrűbb, mint az olimpiai, mert a vébén többen is nevezhetnek egy nemzetből. Összesen 61-en neveztek, Ausztráliából 20-an. Most persze mindenki Berecz Zsombort szeretné legyőzni, mert ő a címvédő és az augusztusi előolimpián is aranyérmet nyert. Riválisban nincs hiány. A svédek 2017-es világbajnoka, Max Salminen, az aktuális világranglista vezető brazil, Jorge Zarif, a 2. Nicholas Heiner (holland), a 3. Anders Pedersen (norvég), vagy az olimpiai bajnok, 4-szeres világbajnok Giles Scott mellett is bőven vannak, akik esélyesek a dobogóra. Az ausztráloknak az olimpiai kvalifikáció is a tét, de nem elég kvótát szerezni, ahhoz, hogy valaki bekerüljön a Tokióba utazó csapatba, az első nyolc között kell végeznie a világbajnokságon. Berecz Zsomboron szerencsére nincs ilyen extra nyomás. A pénteki utolsó vizes gyakorláson elégedetten magyarázta az edzője, hogy érzi már rajta az egészséges versenylázat és úgy érzi, jól fog szerepelni. Vasárnap rendeztek már egy edzőfutamot, de ezt Berecz Zsombor kihagyta, az elmúlt két hét kemény edzései után inkább a regenerálódásé a főszerep a hétvégén.

video

Balatoni Évadnyitó Beflex Nagydíj

Komoly érdeklődés kísérte a Magyar Vitorlás Szövetség idei első nagyhajós versenyét, a Balatoni Évadnyitó Beflex Nagydíjat: 210 csapat indult, 13 százalékkal többen, mint a tavalyi regattán. A nagyon gyenge szélben lezajlott versenyt a New Black Jack nyerte a tavalyi győztes, tízszeres világbajnok Roland Gaeblerrel a kormánynál. Forrás: Ladányi János / Magyar Vitorlás Szövetség

video

Berecz Zsombor: Történelmet írtam!

Berecz Zsombor, a Balatoni Yacth Club 1912 (BYC 1912) versenyzője sporttörténelmet írt azzal, hogy aktív olimpiai hajóosztályban, finn dinghyben világbajnoki címet nyert az aarhusi világbajnokságon.

video

Mi történt a 2018-as Kékpántlikán?

A 11. Kékpántlika Erste Nagydíj - Ifjúsági távolsági versenyt az abszolút értékelés szerint a Kocsis Bálint-Pavlik András kettős nyerte, második lett Lászlófy Levente-Arányi Barna, a harmadik helyen pedig a Lászlófy Ábel-Petrányi Botond duó futott be. További információ itt: http://hunsail.hu/hirek/pantlika

video

Félsziget-kerülő Széchenyi István Emlékverseny 2018

Rekordszámú 226 hajó nevezett a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz) idei utolsó nagyhajós versenyére, a Félsziget-kerülő Széchenyi István Emlékversenyre. A Tihanyi-félszigetet megkerülő, Balatonfüredről szombat kora délelőtt indult 8-30 km/h-s szélben lezajlott versenyt alig több mint 2 órás idővel a Király Zsolt kormányozta NO1 nevű - RC44-es típusú - hajó nyerte meg. A második helyen a Capella futott be Pomucz Tamás vezetésével, a harmadik pedig a Trentasette lett, utóbbi kormányosa Lacsny Gergely volt. Forrás: Ladányi János / Magyar Vitorlás Szövetség

video

Út a győzelembe - így nyert Berecz Zsombor Aarhusban

Berecz Zsombor semmit nem bízott a véletlenre, saját elképzelései szerint vitorlázott, nem vívott match race-t. Az első krajcbóját már elsőnek vette, és ezt a pozícióját végig meg is tartva nyerte az éremfutamot. Az addig élen álló svéd Salminen a 7. helyen jött be, ami bőven elegendő különbség volt a világbajnoki címhez. Berecz ezzel történelmet írt, minden idők legjobb magyar vitorlázó eredményét érte el a világbajnoki címmel, aktív olimpiai osztályban ilyet ugyanis magyar vitorlázó még nem nyert.

video

A rekordok és a kitartás Kékszalagja

Minden idők legsikeresebb versenyét rendezte meg 2018. július 26-28. között a Magyar Vitorlás Szövetség. A nevezők száma minden előzetes várakozást felülmúlt: 681 hajónál több Európában eddig egyetlen egyszer indult el tókerülő versenyen, 1990-ben Svájcban. A befutók száma 545 hajó volt, azaz a benevezett hajók közel 80 százaléka a kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére is kitartott, és befutott a célba. A több mint 150 kilométeres balatoni túraversenyt a svájci Safram nyerte, megelőzve két magyar hajót, a PreVitalt és az Opel Fifty-Fiftyt.

Támogatóink: