Szparis Opé sikerek külföldön

Győzelem a Garda-tavon egyéniben és csapatban is, jó szereplés a vébé helyszínén Dziwnówban.

Két versenyt is érintő felkészülési programon vett részt a Spari optimist csapata. Előbb a lengyelországi Dziwnówban, majd a Garda tónál, Torbolében szerepeltek a gyerekek.

A lengyel helyszín az augusztus végén kezdődő világbajnokság miatt volt érdekes, míg a gardai verseny állandó része a felkészülésnek.

A VB helyszín nem csak minket vonzott, tizennégy országból közel kettőszáz versenyző küzdött egymással. A jelenlévő nemzeti csapatok természetesen a legjobbjaikat delegálták a versenyre. Ennek köszönhetően, tavi körülmények között, kilenc futam teljesítésével remek küzdelem részesei lehettünk.

A világbajnokságra utazó öt fiú – De Jonghe Arthur, Jeney Máté, a Lászlófy testvérek és Pavlik András – mindegyike a Final Race aranycsoportjában végzett. Szép eredményt ért el Máté és Arthur, akik a nyolcadik illetve tízedik helyet szerezték meg.

Energa Cup eredmények (Dziwnow)

Lengyelországból a Garda tóra utaztunk, ahol a D’Argento Cup előtt edzettünk egy kicsit, majd két csapattárssal kiegészülve – Kocsis Bálint, Bányai Attila – álltunk rajthoz. A közepes erősségű, nyári gardai szélben szintén kilenc futam teljesült a három versenynapon.

Jól szerepeltek a fiúk, Arthur az utolsó napon mindhárom futamot megnyerte, s így a verseny győztese lett. Máté az ötödik, Levi tízedik helyen végzett. Attila a serdülők között negyedik lett. A többiek is jól vitorláztak, ennek köszönhetően a legjobb csapat díját is elnyertük!

Nagy volt az öröm! Az ellenfelek mellett valami Robert Scheidt nevű brazil fickó is elismerően gratulált a sikerhez. Nem semmi…

D’Argento Cup eredmények (Torbole)

A szerencsés hazaérkezést követően izgalommal várjuk a Csoki Kupát!

Török Peti

Támogatóink: