MÁRCIUSBAN JÖN MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB SZÁRAZFÖLDI KIKÖTŐJE

A korábbi évek hagyományait folytatva idén is az Utazás kiállítással egy időben rendezik Magyarország legnagyobb hajós találkozóját, ahol a látogatók egy helyen ismerhetik meg a legfrissebb hajós innovációkat és tekinthetik meg a legnagyobb hajómárkák kínálatát. A kiállítás fő témája ezúttal az Olimpia, mely a színpadon és a Programszigeten is fontos szerepet kap. A Budapest Boat Show idei díszvendége a Tisza-tó. A rendezvény ideje alatt a kiállítás stratégiai partnere, a Magyar Vitorlás Szövetség rendhagyó programmal jelentkezik. A sportág szinte minden szegmensét bemutató előadások, valamint beszélgetések várják a nagyközönséget úgy a helyszínen a G pavilon 404D standon, mint az online térben. - írja a Vitorlázz Itthon.hu


Az idei rendezvény 5000 négyzetméter területen, közel 50 kiállítóval és mintegy 100 hajóval várja a látogatókat. Nem véletlenül hívják Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötőjének a 30. alkalommal megnyitó Budapest Boat Show-t, hiszen hazánkban máshol ennyi hajót sehol nem látni a parton. A látogatók megtekinthetik, sőt be is járhatják a különböző márkák vitorlás, motoros és elektromos hajójának nagy részét, válogathatnak a hajózáshoz kapcsolódó felszerelések, szolgáltatások, vagy akár ruházatok közül, és beszerezhetik a különböző vízi sportokhoz szükséges eszközöket is.

A kiállítás nagy hangsúlyt fektet a legfrissebb innováció bemutatására, ezzel a céllal a kilencedik alkalommal hirdette meg Újdonság Pályázatát, így az elmúlt évben vízre került fejlesztések egy helyen lesznek megtekinthetők.

A Budapest Boat Show díszvendége ezúttal a Tisza-tó, amely különleges helyet tölt be a hajósok, vízszeretők életében. A standjukon többek között a Hortobágyi Nemzeti Park élővilágának bemutatásával és Tisza-tavi (v)ízbemutató kóstolóval is várják a látogatókat.

A VMSZ és a KÜRT Zrt. a Hungexpo által szervezett Budapest Boat Show keretein belül mutatja be először a nagyközönségnek a Mentőmellény állvány projektet. A Mentőmellény Állvány Projekten mentőmellényeket tartalmazó állványt fognak felállítani frekventált vízközeli közterületeken, sétányokon, kikötőkben, első lépésként a Balaton körül.

A Hungexpo amellett, hogy megjelenési lehetőséget biztosít a 30. Budapest Boat Show kiállításon a kampány elindításához és az állvány bemutatásához, maga is a csatlakozik az örökbefogadók köréhez. A második állvány a Hungexpo támogatásával fog kikerülni. A HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ Zrt. az idei kiállításon az elmúlt évekhez hasonlóan kiemelt figyelmet szentel a vízi sportokhoz kapcsolódó sporteszközökre, amely még inkább fontossá teszi a prevenció kérdését támogatva a biztonságosabb vízhasználatot és a vízisportolást.

A rendezvény ideje alatt a kiállítás stratégiai partnere, a Magyar Vitorlás Szövetség rendhagyó programmal jelentkezik. A sportág szinte minden szegmensét bemutató előadások, valamint beszélgetések várják a nagyközönséget úgy a helyszínen, mint az online térben. A klasszikus hajóktól a legmodernebb technikáig, a nagy európai tókerülőktől a Kékszalagig, az Olimpiától a legfiatalabb versenyzők bemutatásáig, az erőnléti edzésektől a nyomkövető rendszerekig, valamint a Balaton időjárási jelenségeitől a rendészeti szabályrendszerig minden szóba kerül!

A program ide kattintva érhető el!

Borítókép/fotók: Budapest Boat Show

Támogatóink: