Csoki kupa, vége

Nagy sikerrel fejeződött be a három napos ifjúsági verseny Balatonföldváron, melyen névadójának köszönhetően rengeteg csokival, édességgel, nyolc kiváló futammal és megannyi élménnyel gazdagodhattak a fiatalok.

A szél egészen az utolsó versenynapig kegyeibe fogadta az öt hajóosztály - 420, laser radiál, L4,7, cadet és optimist - versenyzőit, s élénk É-ÉNy-i szélben, kifújt hullámok között kitűnő futamokat sikerült rendezni. Az utolsó napon már "lazíthatott" valamelyest a társaság, s 4, illetve 3 futamot követően már csupán kettőt kellett volna teljesíteniük, ám ekkor az időjárás közbeszólt, s csupán egyetlen futamra elegendő szél maradt.
420-as hajóosztályban Földesi Péter-Borsos Dániel kettős szerezte meg a győzelmet Grams Dominik-Doubravszky Bálint, valamint Péch Fanni-Héjj Eszter előtt. Laser radiálban Herendi Patrik végzett az élen, akit Haidekker Barbara és Matis Ádám követett a rangsorban. A kisebb, azaz 4.7 m2 vitorlázattal rendelkező osztályban Wolf András szerezte meg az arany érmet, míg az ezüst Szilasi Bencéé, a bronz pedig Haidekker Zitáé lett. Cadetban Kristóf Júlianna és Varró Gergő utasította maga mögé a mezőnyt, őket Simó Márton-Molnár Zsófi duó és Bagyó Nóra-Kende Lili követett. A legnépesebb, 50 főt számláló optimist mezőnyben Gyapjas Balázs szinte minden futamon elsőként szelte át a célvonalat, s szerezte meg magabiztosan a győzelmet testvére Zsombor, és Tóth Levente előtt, aki egyben a serdülők arany érmét is megszerezte.
A verseny remek hangulatban zajlott, megannyi programmal, finomsággal, ami biztosan emlékezetessé teszi a regattát a fiatalok számára.
 
Eredmények:
 
E.B.
 

Támogatóink: