A Black Jack nyerte az iFOREX Évadnyitó Nagydíjat

Az Évadnyitó nagyhajós versenyen 121 hajó vett részt, amelyek az abszolút elsőségért járó iForex Nagydíjért, valamint 17 osztályban értékes díjakért versenyeztek, amelyeket szintén a verseny névadó támogatója az iForex biztosított. A légvonalban 27 kilométeres pálya útvonala Balatonfüred - Alsóőrs - Tihany - Balatonfüred. 119-en futottak be a célba, közülük egy hajót (Lillafüred) kizártak korai rajt miatt, ketten pedig kiálltak.

A versenyen a rajtnál 12-15 csomós később gyengülő északi szél fújt, ami nagyon gyorssá tette a pályát, hiszen csak a Tihanytól Balatonfüredig tartó utolsó szakaszon kellett cirkálni. 

A leggyorsabbak természetesen a többtestűek voltak. Öt katamarán készült a rajtra, de végül csak négyen versenyeztek. Vándor Róberték ott voltak a rajt előtt új, a hírek szerint szárnyalásra képes katamaránjukkal , de műszaki problémájuk akadt, és a vitorlájuk nem ment fel.

Rajt után egyetlen futtatott menetben mehettek a hajók az alsóőrsi bójáig, amit bőszeles rohanás követett Tihany felé. Csak az utolsó szakaszon kellett cirkálni, de a szél nyugatiasodása miatt ez a kreuz is féloldalas lett, sok balcsapásos, kevés jobbvsapásos menettel. 

Egy órával a rajt után a katamaránok befutására a szél 7-10 csomósra gyengült, de aztán valamelyest visszafrissült, így mindenkinek élvezetes és gyors versenyben volt része. 

A rajt után előreszáguldó katamaránok egy-egy pöffben ijesztő pillanatokat produkáltak csapataiknak. Előbb a Gemini billegett jó ideig boruláshatáron, később a Black Jack állt szinte a tükrére.

A legnagyobb és leggyorsabb katamarán a 33 lábas Black Jack a rajt után ellépett a vetélytársaitól, de nagyon felhúzott a füredi part alá, amivel esélyt adott ellenfeleinek. Ekkor délebbre egyenletesebb szélben  nagyszerűen haladt a Kenguru Team NACRA F20-asa. Az ellenfeleknél jóval kisebb - tehát elvileg lassabb hajóval - tartották a lépést. 

Alsóőrsnél a Black Jack így is biztos első lehetett volna, csak a bóják kerülése közben túl sokat birkóztak a menőver végrehajtásával, nagy íven kerültek így Király Zsolték (Bati, Ventilo 28) éa az első helyen az F20-as Kenguru Team Diószegi Zoltán kormányzásával előbb kezdhette meg az Alsóőrs-Tihany szakaszt.

A félsziget közelében a bójánál már nagy fölénnyel vezetett a 33 lábas fekete katamarán Nagy R. Attila kormányzásával. A második helyen még biztos előnnyel ekkor Király Zsolték fordultak  az utolsó Balatonfüred felé vezető szakaszra, ám nyugatra húzva esélyt adtak a mögöttük a cirkálást a másik irányba kezdő Gemininek, amivel az utóbbi élni tudott és a versenyük szorossá vált. Diószegi Zoltánék a kisebb katamaránnal eddigre természetesen visszacsúsztak a negyedik helyre a sokkal nagyobb és gyorsabb ellenfeleik mögé.

Az első helyen a Black Jack SL33-as futott be a célba, Nagy R. Attila alias Rozsda kormányzásával még délután egy óra előtt. Ők 52 perc, 16 másodperc alatt teljesítették a pályát. A csúcssebességük 12 óra 27 perckor 20 csomó volt, amit a Snewisport által felszerelt GPS rögzített, és különdíjat ért. 

Mögöttük a nagy harcban a második helyért a Gemini Ventilo 28-es méterekkel előzte meg a korábban előrébb járó hasonló típusú (de nem ugyanolyan) Batit.  

A leggyorsabb egytestű hajó az ötödik helyen érkező Sirocco volt Czittel Lajos kormányzásával. A befutó szakaszon szép vitorlázással előzték az egymással nagy harcban lévő három Assót, illetve a szintén nagy versenyt vívó Hetvenes cirkálókat, az Annát és a Capellát. 

Miközben szombaton délután egykor a nagyhajók a cél felé közeledtek az iForex Évadnyitó Nagydíjon, Tihany előtt az utánpótlás osztályok is elkezdték futamaikat. 

Persze nem csak a 34 hajós Optimist., a 19 egységet számláló Laser 4.7, és 10 fiút és lányt  felvonultató  Laser Radial mezőnyök versenyeztek, hanem két egész darab Kalóz is ott volt az új évadot regattával köszönteni.

Az utánpótlás osztályoknak szombaton kitartott a nagyhajókat is hajtó 8-15 csomós északi szél. Így három futamot teljesítettek. Az Optimist mezőny este hat körül érkezett v issza a kikötőbe. 

A Laser Radiálosok között a papírformának megfelelően Vadnai Jonatán megnyerte mindhárom futamot. Mögötte Scharf Máté küzdött meg sikerrel az ezüstéremért a legeredményebb női versenyzővel, Haidekker Zitával.

A Laser 4.7 osztályban kevésbé fölényesen de egy első és két második hellyel biztosan győzött Hirschler Rebeka, aki az U16-ban első Tenke Mártont előzte meg. A bronzérmet Galambos Kristóf érdemelte ki egyenletesen  jó teljesítménnyel.

A szokás szerint legnépesebb Optimist mezőnyben Jeney Máté 2., 1., 8., helyekkel símán nyert, de mögötte nagyon szoros verseny alakult ki a helyezésekért. A többiekénél egyenletesebb versenyzésével Lászlófy Ábel lett a második, de mögötte a harmadiktól a hatodik helyig egyetlen pont választotta el a helyezetteket. Lászlófy Levente a második futamban elért 2. helyének köszönheti, hogy megelőzte Pavlik Andrást, míg egy pontnyival hátrébb az ötödik-hatodik helyen Héjja Marcell és De Jonghe Artúr között a holtversenyt már a második legjobb eredményük döntötte el, hiszen mindketten nyertek egy-egy futamot.

Vasárnap már hiába reménykedtek szép folytatásban a versenyzők és a rendezők, az esővel megfűszerezett szélcsend nem tette lehetővé további futamok megrendezését.

Utánpótlás és Kalóz eredmények

Támogatóink: