Izsák Szabolcs 1944. április 3-án, Budapest első szőnyegbombázásának napján született. Ez a nap és a következő hetek feszültsége egész életére rányomta a bélyegét. Az ő korosztályából azok, akik a világháború utáni nehézségeken, az éhezésen, alultápláltságon felülkerekedtek, nagyon küzdőképes emberekké váltak. Benne is állandó tettvágy élt, igazi cselekvő ember volt. Édesapja idősebb Izsák Tibor a Magyar Vitorlás Szövetség egyik alapító tagja, a negyvenes években szövetségi kapitány is volt. Szabolcs testvérével, a szintén ismert versenyzővé lett Tiborral együtt kezdtek ismerkedni a vitorlázással. Édesapjuk halála után a család jó barátja Szénásy József lett a nevelőapjuk. A családnak vízparti telke volt, így a gyerekek szinte egyszerre tanultak járni és hajózni. Nyáron szabadon vitorlázhattak. Szabolcs 14-15 éves korában kezdett el versenyezni. A Vasasban finn dingizett, az első, a Füredi Hajógyárban legyártott tízes sorozatból kapott egy hajót. 17 évesen az ifibajnokságon harmadik lett. Nagyon szeretett sportolni. Szentendrén a Ferencesekhez járt középiskolába, ahol tornázott is, iskolabajnokságokon jó helyezéseket ért el. Dolesch Iván azért vitte a Spartacusba, mert atlétikus, jó mozgású legénységet keresett Gömöry Pali mellé. Abszolút versenyzőalkat volt lelkileg is, így jól passzolt a hajóba. A nála idősebb, tapasztaltabb Palitól rengeteget tanulhatott. Fizikálisan kifejezetten illett hozzá a hollandizás, és ő rendkívül élvezte a versenyzést és mindent, ami ezzel járt. Az akkori spartakusos hangulatot is nagyon szerette. 1964-ben ültek össze, és 1967-ben ötödikek lettek az Európa-bajnokságon, majd egy év múlva Balatonfüreden, némi balszerencsével fűszerzett héten nyolcadikok. Az 1968-as mexikói olimpiai szereplés nem úgy alakult, ahogy mindketten szerették volna, csak a 21. helyen végeztek a 30 induló között. Szabolcs első olimpiája után a másik nagy hollandis klubba, a BKV Előrébe igazolt, ahol Botond László versenyzőtársa lett. Botonddal nagyon jól mentek, akár ki is juthattak volna együtt a müncheni olimpiára. Nem úgy alakult. ők érték el a legjobb eredményt a magyarok közül. A rivális Litkey duó Balázs és Bence az olimpia évében szétváltak. A Vitorlás Szövetségben úgy döntöttek, hogy csak abban az esetben utazik magyar egység az olimpiára, ha Szabolcs Litkey Bencével ül egy hajóba. Akkoriban gyakran döntöttek hatalmi szóval. Borzasztó lehetett ezzel az ultimátummal mit kezdeni, és otthagyni egy jó barátot, de nem tehetett mást. Az olimpián csupán két hajót megelőzve a 16. helyen végeztek. Az olimpia után még versenyzett Bencével, és amikor befejezte a hollandizást, elindult néhány futamon finnel. Azután már csak nagyhajózott. Szabolcs mérnök, geodéta volt. A földmérők a munkáik javát nyáron végzik. ő ezt úgy hozta össze a vitorlázással, hogy a szükséges mennyiségű munkát sajátos, irdatlan tempóban éjjel-nappal dolgozva végezte el. Így nyert szabadidőt a vitorlázáshoz. 1975-ben résztulajdonosa lett a Hárpia Harmincas cirkálónak. Sokat vitorlázott egyedül, gyakran aludt kinn a vízen, túrázott, horgászott. Ez már persze összefüggött a betegségével, az abból fakadó megszaporodott szabadidejével. 36 évesen kellett először műteni a szívét. Sokak csodálatát vívta ki, amikor két héttel a beavatkozás után már felmászott a Harmincas árbocára. Az utolsó éveit kitöltő nagy vállalkozása, a Sirocco Hetvenötös cirkáló felújítása, hatalmas kihívás volt. A hajó a szövetségi telep sarkában pusztulásra ítélve korhadt. Szabolcs, ekkor már betegállományban, úgy érezte, hogy az ideje megengedi a gyönyörű klasszikus hajó megmentését. Bízott abban, hogy a Sirocco, ha vízre kerül, a Balaton leggyorsabbja lesz. Hihetetlenül nagy munkát vállalt magára. Az akkori adórendszer lehetőségeit ismerve létrehozta a Sirocco Alapítványt a hajórestaurálás költségeinek fedezésére. Neki magának pénze nem volt, de elszántsága, kapcsolatai, barátai, és a hajó iránti szeretete vitték, segítették előre. Sokan fizettek be az alapítvány számlájára, nem csak vitorlázók. Ebből a pénzből a lehetőségekhez képest jól felújította a Siroccót. A sors kegyetlensége, igazságtalansága, hogy utolsó nagy álma beteljesedését már nem élhette meg. Még ott volt a Sirocco vízrebocsátásánál, de az árbocot már nem ő állította be, és nem vitorlázhatott a hajóval. Az egészsége folyamatosan romlott. 13 évvel az első műtéte után következő újabb műtét is jól sikerült, ám közben tüdőgyulladást kapott, és ezt már nem bírta el a szervezete. 1993. július 3-án hunyt el. (archive.olimpia.hu)