A Magyar Vitorlás Szövetség konzorciumvezetésével megvalósuló projektek a Széchenyi 2020 (2014-2020 programozási időszak) program keretében

GINOP 7.1.2-15-2016-00007:

Összefoglaló: A GINOP 7.1.2-15-2016-00007 átfogó célja a vitorlás sport népszerűsítése,  népszerűségének növelése. A szabadidős aktív kikapcsolódás keretében, a hazai vizeket járva megismerhetőek Magyarország – az adott turista számára eddig rejtett – történelmi, kulturális és természeti szépségei, mindeközben edzettebbé és egészségesebbé válik a látogató. A „Vitorlázz Itthon – A felfedezés élménye” projekt szűkebb értelemben vett célja, hogy a turisztikai infrastruktúra, valamint az azt működtető hálózat(ok) fejlesztésével elhelyezze a Balaton Régiót –  mint vitorlás desztinációt – kezdetben a belföldi, hosszabb távon pedig a nemzetközi piacon. A fejleszteni kívánt hálózat kikötőinek földrajzi elhelyezkedése révén, az ország tizenegy megyéjében válik elérhetővé a turisták számára a vitorlázás, ezzel megszólítva a népesség mintegy ötven százalékát. Mindez jelentős előrelépést mutat az eddigi adatokhoz képest. A projektben megvalósult IT fejlesztésekkel olyan naprakész és adekvát információhoz juthatnak a látogatók, melyek – amellett, hogy felkeltik az érdeklődést – gyors és egyszerű tájékozódást biztosítanak számukra. Az eszközbeszerzések által létrehozott hálózat minőségi és biztonságos kikapcsolódási lehetőséget nyújt a turisták számára hazánk vitorlázható vizein.

A GINOP-7.1.2-15-2016-00007 projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg.

GINOP 7.1.2-15-2016-00013:

Összefoglaló: A GINOP-7.1.2-15-2016-00013 azonosító számú projekt célja Balatonfüred vízpartján a Magyar Vitorlás Szövetség központi területének kialakítása konzorciumi formában Balatonfüred várossal, a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel, egyéb sportfejlesztési és turisztikai nonprofit cégekkel, hálózatba kapcsolva a többi balatoni kikötővel. A GINOP-7.1.2-15-2016-00013 számú projekt támogatásával 1,940 milliárd forintból valósul meg a kikötő medence és a kikötő létesítmények kialakítása és a szükséges eszközök beszerzése. A kikötő építéssel nő a terület turisztikai vonzereje és nagyobb lehetőség lesz a vitorlás és kajak-kenu sport népszerűsítésére. Az infrastrukturális fejlesztésekkel a kikötő önmagában is turisztikai attrakciónak számít majd. A GINOP-7.1.2-15-2016-00013 számú Balatonfüred Megállópont című projekt támogatásával 1,940 milliárd forintból valósul meg a kikötő medence, a hajóállások, mólók, úszóművek, sólya és a szükséges eszközök, úgymint utánfutók, buszok, hajók és a Fertő-tavi kishajós vízre szálló úszópont kialakítása, beszerzése.

A GINOP-7.1.2-15-2016-00013 projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg.

Magyar Vitorlás Szövetség - hunsail.hu

Kapcsolat

MVSZ Titkárság

2040 Budaörs, Liget utca 3/2. 3. emelet.
Székhely: 2040 Budaörs, Liget utca 3/2. 32-es ajtó

Telefonszám: +36-30/755-9083
hunsail@hunsail.hu

Nyitvatartási idő

Hétfő Nincs ügyfélfogadás
Kedd 9:00 – 12:00
Szerda 9:00 – 16:30
Csütörtök 13:00 – 16:30
Péntek Nincs ügyfélfogadás

Sajtóanyagok

A sajtóanyagok listája elérhető itt.

Impresszum

A rendszert fejlesztette és karbantartja:
Félegyházi

For automated english translation click here!