Fundák György és Zalai Gábor 11 alkalommal indult 470-esben Magyar Bajnokságon. Kilenc gyôzelem, egy második és egy harmadik helyezés szerepel a nevük mellett. Moszkvában olimpikonok, majd négy évvel késôbb, az olimpiai bojkottot követôen visszavonulnak. Nem szakadtak el a vitorlázástól, Fundák György 25 éve az Osztrák Vitorlás Szövetségben dolgozik, edzô, szövetségi kapitány, sportigazgató. 2000-ben az Év edzôjének választották Ausztriában miután a versenyzői olimpiai bajnoki címet szereztek a kis tenger nélküli országnak. Zalai Gábor szabadidejében ma is vitorlázik, rendszeres résztvevôje a nagyhajós versenyeknek.

1966-ban Almádiban kezdett vitorlázni, apja vitte egy 50-essel, utána apjával kalózozott. Korábban a KSI-ben tornázott. A szünidôit a Balaton mellett töltötte, és lejárt az Építôkbe. A mocóknak nem volt könnyû élete. Eleinte ô sem kaptam hajót, azon túl pedig hajókaparással lehetett foglalkozni. A kis Nemere és a Tabu alja mély emlékeket hagyott benne… Cadetben kezdett utána kalózozott, aztán Repülô Hollandiba ült. Már Cadettben is jól ment.

Fundák: "Ebben az idôben a válogatott keretnek két válogató versenyt írtak ki. Az elsôt 420-assal, a másodikat pedig Repülô Hollandival vitorláztuk. Legendás idôk voltak, 420-assal válogatóztunk a Hollandi válogatott kerettagságért! Cseh 420-asokkal versenyeztünk, de nem FD-s terhelésre voltak tervezve. Az elsô nap talán mi jutottunk legmesszebb a kikötôtôl, vagy ötven méterre, akkor leszakadt a trapéz. A többieké még addig sem tartott… Ezt a válogatót mi nyertük, a Hollandiban rendezetten talán harmadikok lettünk. Semmiféle esélyt nem láttam arra, hogy Litkey Balázs és Bence, vagy a favorizált Detre testvérek elôtt egy versenyképes hajóhoz, felszereléshez jussunk.

Akkor jelentkezni lehetett a szövetségi 470-esekre, és én jelentkeztem. Zalai Gábort hívtam fel, hogy van-e kedve 470-esezni? Volt kedve. Volt egy válogató verseny Gdanksban, amit megnyertük, ezzel kvalifikáltuk magunkat az 1974-es nápolyi vb-re. Elôször találkoztunk erôs, nyolcvan hajós mezônnyel. Minket ott rettenetesen elvertek. A verseny megmutatta, hogy állunk a nemzetközi mezônyben. Nem sokkal késôbb viszont már nem mentünk rosszul.

Az 1976-os olimpia nem, de az 1980-as szereplés reálisnak tûnt. 1979-ben átigazoltunk a Mahart SC-be Siófokra. Akkor már sikerült az olimpia kvalifikációt megszerezni. Gyenge és közép szelekben gyorsak voltunk.

Az olimpián következett egy nagy szakmai hiba. A felmérésnél kicseréltük az árbocunkat egy újra, úgy, hogy azt ki sem próbáltuk. Azt gondoltunk, hogy a jóval keményebb árboc hozza majd a plusz sebességet. Ennek pont az ellenkezôje következett be. Az olimpia alatt olyan lassúak voltunk, hogy azt elmondani sem tudom.

Az olimpia után következett egy hihetetlen sorozat… 1984-ig majdnem minden sikerült. Kivéve az 1984-es olimpiát. Azt gondolom, hogy ott jók lehettünk volna. Vett a klubunk az élmezônyben is nagyon jónak számító Parker hajót. Ezzel a hajóval az Eb elôversenyét megnyertük. Nagyon sokan indultak, de olyan gyorsak voltunk, hogy kevés igazi ellenfelünk volt. Nagyon jó vitorlázók ellen tudtunk nyerni. Az eredményhirdetésekor jött Dulin Jenô a hírrel, hogy a magyar csapat nem utazik Los Angelesbe…

Ez összetört. 1982-ben mi családi okokból be akartuk fejezni a versenyzést, de akkoriban nagyon jól mentünk, jó eredményeink voltak, ezért azt gondoltuk, folytatjuk 1984-ig. Komoly munkába kezdtünk, mindkét család – a klubbal együtt – minden tartalékát mozgósította, hogy fel tudjunk készülni az olimpiára. Amire nem utazhattunk. A Balatonon rendezték a »Barátság versenyeket«, vagy ahogy akkor titokban egymás közt neveztük a Rab Nemzetek Versenyét vagy Rabolimpiát, amlyen nekünk a bronzérem jutott. A verseny után jó érzéssel adtuk le a hajót. Soha többet nem ültem 470-esbe."  (2011. február)