A huszadik század legsikeresebb magyar Finnese, aki a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején az európai élmezőny biztos tagjaként rengeteg versenyt nyert, és akinek 1971-ben elért Európa-bajnoki bronzérmét túlszárnyalni magyar vitorlázó sokáig nem tudta. (2016 februárjában Berecz Zsombor múlta felül, második lett a barcelónai Eb-n.)

Fontos szerepet vállalt a hazai 470-es flotta fejlesztésében, és ennek az osztálynak is egyik legjobbja volt éveken át Ambrózy Györggyel az oldalán. Ahogyan késôbb Solingban is. Ebben az osztályban legtöbbször Toronyi András és Izsák Tibor voltak a csapattársai.

Az olimpiai osztályokban való versenyzést a kilencvenes évek elején hagyta abba. Ezután ő lett az egyik legaktívabb és legsikeresebb balatoni nagyhajós versenyzô. Sokszoros magyar bajnok Sudár Regatta, 8M OD és Ötvenes Cirkáló osztályokban is.

Gyuri beleszületett a vitorlázásba. Már a nagyapja és édesapja is vitorlázott. Pólyás korában a Kócsag, 25-ös jollén, a család ma is meglévő hajóján ringatták. Aktív versenyzők lettek a testvérei is.

Verebély Tibor Cadetjén kezdett vitorlázni. A bátyja Marci a Vasasban versenyzett, amikor ötvenhat után, a külföldre távozó versenyzô helyére keresték a klubok az utánpótlást. 1957-ben kezdett versenyezni Siófokon.

Kováts Béla, Puskás Ubul és mások komoly klubéletet szerveztek a Vasasban. Versenyzőtársától Tuss Miklóstól rengeteget tanult, minden állítást, mindent trükköt megbeszéltek. Sokat túráztak, de ezeket is végigversenyezték. Mindig, mindenhol versenyeztek. Nagyon sokat vitorláztak akkor. Miklóssal együtt fejlesztették a hajókat. Árbocot meg vitorlákat csináltak, és Siófokon megszervezték a Finn gyártását.

A Tókiói Olimpián 1964-ben tizenharmadik helyen végzett.

1968-ban viszont Mexikóba nem mehetett a korabeli szocialista sportvezetés döntése miatt. Gyuri ugyanis soha nem hízelgett a vezetőknek...

Fináczy: – Még ma is bánt, hogy nem jutottam el Mexikóba. 1968-ban ahová kijutottam, minden nemzetközi versenyt megnyertem, mégsem küldtek ki. Úgy érzem, komoly lehetôséget vettek el tôlem. Az olimpián gyenge szél volt, és az a szovjet Mankin nyert nagy fölénnyel, akit mindig megvertem ilyen szélviszonyok között, az olimpia elôtt és után is. Hozzá tudtam magamat mérni, mert erôs szélben ô sem volt túl jó, a gyenge szél pedig nekem is kifejezetten erôsségem volt.

A hatvanas évek végén tovább javultak nemzetközi eredményei. 1971-ben a Finn Európa-bajnokságon szerzett bronzérme jelezte a nemzetközi élvonalba tartozását.

München 1972: – Vitorláztam a helyemen: gyenge szélben elöl, erôsebben hátrébb. A hatodik futamot aztán olyan szerencsésen sikerült megnyernem, hogy a negyedik helyezett után mindenki idôn túli let (Gyuri és a következő három befutása után elállt a szél és a tengeráramlás visszasodorta a mezőny még be nem futott részét). A dolog borította a táblát, és a negyedik helyen találtam magam, sôt, reményem – ha halvány is – volt a harmadik hely megszerzésére. A lecke az volt, hogy az orosz gyerekre kellett rávernem, talán hét pontot. Mivel gyorsabb volt, a feladat nem tûnt egyszerûnek. Akkor volt esélyem, ha mást csinálok, és az be is jön. Az utolsó futamon Potapov luvban küzdött, gondoltam, megyek leebe, nézzük mi lesz? Már a rajt alatt forgott a szél jobbra, de gondoltam, visszafordul. Kicsit húztam balra, és amikor megfordultam, láttam, hogy a jobb oldal még mindig megy kifele. Sehol nem voltam. Ez lett a kiesôm, így összetettben a nyolcadik helyen végeztem. Az orosz nagyot alakított, és ô lett a bronzérmes. Ez a nyolcadik hely reális: volt egy nagy szerencsém – a futamgyôzelem – és egy pechem az utolsó futamban. Ezek kiegyenlítik egymást.