Szűcs János 1941 – 2016

Ismét szegényebb lett a Velencei-tavi vitorlás világ. Február 5-én elhunyt Szűcs János.

Bár több, mint egy tucatszor nyerte el a Velencei-tavon a Piros Szalagot, amellyel az Évadnyitó versenyen hagyományosan a leggyorsabb Kalóz egységet díjazzák, nevére nem a bajnoki almanachokból fogunk emlékezni. Sokkal inkább azért, mert a tó életének meghatározó alakja volt, évtizedek óta elmaradhatatlan résztvevője a helyi Kalóz futamoknak, sőt olykor elutazott vendégségbe más tavakra is.
Nem csak versenyzett, de sokat tett is azért, hogy versenyezni lehessen és a vitorlás telepen az idejét mindenki megfelelő körülmények között, jó hangulatban tölthesse.

1972-ben az akkor alakuló KÖFÉM SC-ben kezdett vitorlázni. Szervező és kapcsolatteremtő képességnek köszönhetően rövid időn belül Ő lett a vitorlás szakosztály vezetője. 1975-től a vitorlás szakosztály önnálló lett, amit továbbra is vezetett. (Itt kezdte vitorlás pályafutását Fa Nándi és Gál Józsi is.) Jelentős érdemei vannak az agárdi klubház létesítésében, amely a szó jó értelmében vett klubéletet teremtette meg.

A KÖFÉM SC megszünésekor jogutodként megszervezte a ma is működö Sirály Vízisport Clubot, melynek haláláig elnöke, müködésének motorja volt. A maga csendes visszahúzodó modorával megteremtette az egyesület anyagi biztonságát, fejlesztette, korszerűsitette a klubházat.

A szervező munka mellett haláláig vitorlázott szeretett Kalózában, megőrizve az osztályában jól ismert 490-es vitorlaszámot.

Hozzá tartozott a világunkhoz, csendesen fanyar, nyugodt  stílusával, amiből azért olykor emberi módon kilendítette egy-egy sporttárs vagy kedvezőtlen szélforduló.

Mindig sportolt és karban tartotta magát. Ha akár tavaly nyáron, utolsó találkozásunkkor tippelem az életkorát, egy vagy két évtizednél biztosan többet tévesztettem volna. Ott a tavon  Jani volt világ életében. Az is marad nekünk mindörökre.


Temetése február 23-án 11 óra 30 perckor lesz Székesfehérváron, a Béla úti temetőben.

Támogatóink: