Vadnai Jonatán Európa Kupa győzelme

A franciaországi Le Havre városa adott otthont 2013. március 30 - április 02. között az Európán átívelő Laser Európa Kupa sorozat következő állomásának, ahol a Balatonfüredi Yacht Club vitorlázója, Vadnai Jonatán minimum ponttal, 6 futamgyőzelemmel magabiztosan utasította maga mögé a 130 fős Laser 4.7 mezőnyt.

A Laser Európa Kupa sorozat kiemelt (Grade 0-ás) versenyén 13 ország ifjú vitorlázói gyűltek össze a 4.7-es hajóosztályban, dacolva a napközbeni maximális 5-6 fokos hőmérséklettel. A hideg idő mellett az erős és változó áramlás, valamint a 15-20 csomós szél is próbára tette a versenyzőket.Jonatán a kvalifikációs futamok befejeztével - 1., 1., 10., 23., 1., 1., helyezésekkel - a 3. helyről, 4 ponttal lemaradva várta a mai folytatást, a két olasz Villa Nicolo és Planchestainer Ginamarco nyomában. A második napi eredmények kiejtése után Jonatánnak a mai napon nem szabadott hibáznia - és nem is hibázott: a döntő első futamában a két olasszal fölényes előnyre tettek szert, majd Jonatán a véghajrában, az utolsó 50 méteren bebizonyította, ki a jobb. A döntő második futamában egy jó lee rajtot követően, az áramlás adta lehetőségek felismerésével is kihasználásával magabiztos győzelmet szerzett az utolsó futamban is.Jonatán ezen eredményével megszerezte az idei év második összetettbeli-, és harmadik korosztályos (U16) Európa Kupa győzelmét.  

Forrás: www.byc.hu
GRATULÁLUNK!
Fotó: O.Hays - P.Juvien
 

Támogatóink: