Vadnai Benjamin nyerte az olimpiai válogatót

Mexikóban véget ért az olimpiai Laser Standard világbajnokság, és ezzel lezárult a magyar versenyzők közötti olimpiai válogató versenysorozat. Egyértelmű fölénnyel Vadnai Benjamin lett a győztes, öccse Jonatán a második (mindketten a BYC versenyzői) és Tomai Balázs (MVM SE) a harmadik.

Ezzel eldőlt, hogy vitorlázás sportágban Bercz Zsombor, Érdi Mári, Gádorfalvi Áron és Cholnoky Sára mellett Vadnai Benjamin képviseli Magyarországot a Riói Olimpián. Olimpikonná válása egy hosszú, időben elhatározott és a résztvevő felekkel és egyesületeikkel is alaposan egyeztetett és elfogadott válogatási rendszer eredménye.

Akik régóta részt vesznek vagy figyelik a magyar vitorlázók nemzetközi szereplését a megmondhatói, hogy régebben nem egyszer dőlt el a résztvevő személye ködösen megfogalmazott, menet közben többször megváltoztatott válogatási rend szerint, sőt olykor a sportvezetés hatalmi szóval döntött az eredményeket figyelmen kívül hagyva.

Jó, hogy túl vagyunk ezeken, már más időket élünk, és a Laser Standard osztály olimpiai válogatózás példaszerűen pontosan meghatározott, a résztvevőkkel egyeztetett rendben, minden utólagos vagy időközbeni manipulálás lehetőségét kizárva tisztán zajlott le.

2014: Határozatok a válogatózás rendjéről

Nagyon régen volt abban a helyzetben a magyar vitorlássport, hogy egy olimpiai hajóosztályban három szinte azonos tudású versenyző pályázhasson a részvételre. Laser Standard osztályban ez a nyilvánvaló helyzet állt elő. Ezt felismerve a Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége még 2014 nyarán úgy határozott, hogy ha valamelyikük az ISAF és a NOB által megjelölt kvalifikációs versenyek, vagyis a 2014-es vagy a 2015-ös világbajnokságok bármelyikén olimpiai részvételi jogosultságot adó eredményt ér el, úgy azt a nemzetközi sportéletben bevett módon nem önmagának, hanem a magyar vitorlás sportnak szerzi. A kiutazásra való jogosultságot pedig a pontosan meghatározott négy nemzetközi versenyből álló válogató versenysorozatot megnyerő versenyző érdemli majd ki.

A válogatózáson csak olyan versenyző vehetett részt, aki valamilyen jelentős nemzetközi versenyen (nemzetek sorrendjében számítva) ugyanolyan szintű eredményt ért el, mint amilyen a kvalifikációs eseményeken olimpiai indulásra adott jogot. Az is szerepelt a 2014.június 6-án született 53/2014. számú, illetve az augusztus 8-án még pontosabban és részletesebben fogalmazó 58/2014-es MVSZ elnökségi határozatban, hogy ha egy kvalifikációs versenyen bárki az első tízben végezne – és csak ő éri el ilyen módon a kvalifikációt – abban az esetben nincs szükség válogatózásra, ő lesz az olimpikon.

A határozat pontosan felsorolta a válogató versenyeket, és az eredményszámítás módját, illetve azt is kimondta, hogy az MVSz kiemelt támogatásban részesíti azt az olimpiai kerettagot, aki az országnak kvótát szerez a Riói Olimpiára.

2015: Olimpiai kvalifikáció, egyeztetés és támogatás

Az olimpia kvalifikáció teljesítésére a határozat után még csaknem egy évig várni kellett. A 2015-ös világbajnokságon aztán Tomai Balázs az Arany csoportba kerülve teljesítette az olimpiai részvételhez előírt eredményt Magyarország számára. Kezdetét vehette a válogatózás.

Az érintett felek és a klubjukat is képviselve edzőik 2015 július 11-én egyeztettek, és a korábban kijelölt négy közül Tomai Balázs kérésére az egyik válogató versenyt másikra cserélve megállapodtak a válogatózás végleges rendjében.

Az MVSz a versenyzőkkel élsportolói szerződést kötve – beleértve az időközben az olimpiai válogatózás szintjére fejlődött, akkor 18 éves Vadnai Jonatánt is – jelentős támogatásban részesítette mindhárom laserest. Az olimpiai kvótát szerzett Tomai Balázs kapta a kiemelt támogatást – vagyis kétmillió forinttal többet, mint Vadnai Benjamin. A Magyar Vitorlás Szövetség 2014-től összességében 50 millió forinttal segítette a három vitorlázót.

2016: Olimpiai válogató sorozat

A négy válogató verseny – Miami Világkupa, a Las Palmasi Európa-bajnokság, a Palma de Mallorcán rendezett EUROSAF verseny és a mexikói világbajnokság – mindegyike után az egyes versenyzők elért eredményei százalékszámítás alapján lettek értékelve, azaz a versenyen elért helyezés/versenyen induló hajók létszáma x 100 képlettel számolva, mely százalékszám határozta meg a versenyző adott versenyen elért pontszámát, kiejtve a legrosszabb versenyt.

Mindezek alapján az olimpiai válogatók végeredménye:

       1.  Vadnai Benjamin       BYC              91,33 pont

       2.  Vadnai Jonatán          BYC            110,33 pont

       3.  Tomai Balázs            MVM SE      145,72 pont

Részletesebben:

 

Világkupa
Miami 

Pont

Laser EB
Las Palmas

Pont

EUROSAF
Palma

Pont

VB
Mexikó

Pont

Össz.

Kiesővel pontszám

Indulók és helyezés

Indulók és helyezés

Indulók és helyezés

Indulók és helyezés

pont

Versenyző

98

 

126

 

152

 

112

 

 

 

Vadnai Benjamin

22

22,45

47

37,30

48

31,58

58

51,79

143,12

91,33

Vadnai Jonatán

33

33,67

51

40,48

55

36,18

66

58,93

169,26

110,33

Tomai Balázs

60

61,22

72

57,14

60

39,47

55

49,11

206,95

145,72

A mexikói Laser Világbajnokságon végeredményben Tomai Balázs 55., Vadnai Benjamin 58., Vadnai Jonatán 66. lett a 112 hajós mezőnyben.

A Laser standard világbajnokság részletes eredménylistája: http://www.laserworlds2016.org/index.php/mstand-results

Ruji

Támogatóink: