Szintet lépett a magyar versenyvitorlázás Aarhusban

Soha nem látott sikeres világbajnoki szezont zárt az olimpiai osztályokban a magyar vitorlássport. Berecz Zsombor révén megszerezte első világbajnoki címét, elért egy 8. helyet és szerzett két olimpiai kvótát. És futott két majdnem kvótát.

Szintet lépett, nem is egyet a magyar versenyvitorlázás augusztus első napjaiban Dánia második legnagyobb városának vizein: ami már jó ideje benne volt a nemzetközi versenyek levegőjében, ott és akkor valósággá vált, Berecz Zsombor megnyerte a legnagyobb és legfontosabb versenyek egyikét, a finn Gold Cupot. Ezúttal nem volt olyan pechje, mint a tavalyi Európa-bajnokságon, hogy bajnoki szituációban leszakadt a vitorlája, olyan sem, mint tavalyelőtt Rióban az olimpian, hogy a második megnyert futamában pár centivel korai rajtos volt. Bár az előjelek most sem voltak bíztatóak: a tavasszal Spanyolországban elszenvedett szerencsétlen biciklis balesete miatt hónapokat kihagyott a felkészülésből, csak június második felében tért vissza a nemzetközi mezőnybe. Így jelentős versenyrutin-adóssággal vágott neki a közvetlen felkészülésnek, de ez - mint később Berecz számára is kiderült, - inkább hasznára vált, semmint kárára. Tudott időt fordítani olyan tényezőkre is - mint a mentális felkészülés, a pszichikai rápihenés, a koncentráltság javítása -, amikre korábban nem jutott annyi idő.

Az egész világbajnokság során rendkívül kiegyensúlyozottan versenyzett, legrosszabb helyezése 15. volt, míg az éremfutambeli ellenfelei sokkal nagyobb szórással versenyeztek. Hozzá legközelebb a végül harmadik helyezett holland Postma került ebből a szempontból egy 19. helyezéssel, de volt, aki 43. helyezést ejtett ki az értékelésből (a korábbi világbajnok brit Ed Wright). Berecz úgy nyerte a világbajnokságot, hogy sem a selejtezőben, sem a döntőben nem nyert futamot, az első 10 közül csak az argentin Olezza és az új-zélandi Junior végzett futamgyőzelem nélkül, sőt, ha a két legjobb futamot vizsgáljuk, Berecz abból a szempontból is csak két versenyzőnél jobb az első tízből. Az átlaga viszont magasan neki a legjobb, a második legrosszabb futama 13., ilyet csak egyetlen közvetlen ellenfele, a török Kaynar tudott, az első tízben mindenkinek rosszabb ennél a második legrosszabb helyezése. Meg persze megnyerte a 10 hajós - de milyen 10 hajós - éremfutamot.

Különösen szembetűnő ez, ha a döntő futamokat vizsgáljuk, Berecz Zsombor helyezései 3., 9. és két 7., ez összesen 26 pont, ami toronymagasan a legkevesebb. A következő a végén 4. helyen végzett új-zélandi Josh Junior, aki a döntő négy futamában 42 pontot gyűjtött. A másik véglet a brit Ed Wright a maga 91 pontjával. Ezekből persze azokat a futamokat nem számították a végeredménybe, amik az egész versenyen a legrosszabbak voltak, de ezek a számok kitűnően megvilágítják, hol nyerte meg Berecz Zsombor a világbajnokságot.

A győzelemhez kellett persze az elképesztő tudatossággal és magabiztossággal megvívott medal race, amely előtt Berecz azt mondta, hogy “nem vívok match race-t, a saját versenyemet futom”. Így is történt, saját koncepcióját követve versenyzett, ami fényesen bejött: a mindent eldöntő futamban végig vezetve győzött. Nyilván komoly mentális támogatást adott mindehhez, hogy az olimpiai kvóta már előző nap zsebben volt, valamint az is, hogy az egész verseny folyamán feljövőben volt, egyszer sem betlizett, napról-napra jobban állt. Meg az is, hogy az addig éllovas svéd címvédő Salminen ne bírja el a terhet. Nem bírta.

A finnesek mezőnyében induló másik magyar versenyző, a tavaly még junior korú Haidekker Elemér a 75. helyen fejezte be a versenyt, legjobb futameredményét még a selejtezőkben szerezte, az egyik futamban a 24. helyen futott célba.

Hasonló jelentőségű eredményt ért el a női egyszemélyes osztályban, a Laser Radialban Érdi Mári: még junior korúként a felnőtt világbajnokság 8. helyén végzett. Mári aqz idei nemzetközi szezon minden fontos versenyén az első ötben végzett, illetve egyszer - Palma de Mallorcán - felfelé kilógott, 3. lett. A vébé 8. hely tökéletesen illeszkedik ebbe a folyamatba, azaz a teljes nemzetközi élmezőny legstabilabb szezonbeli menetébe. Ráadásul az aarhusi vébé nem átlagos világverseny volt, az első kvótaszerző lehetőség a tokiói olimpiára, ami minden reálisan kvótaesélyes számára kiemelt jelentőséggel bír, hiszen kvótával a zsebben sokkal nyugodtabb az olimpiai felkészülés, mint a kvótaszerzésért feszülni az utolsó pillanatig, rövid időn belül többször is csúcsformában vitorlázni.

Mári a felületes látszattal ellentétben nagyon stabilan vitorlázott Aarhusban, hiszen a verseny első percétől kezdve folyamatosan kvótás helyen állt, és ennek akár csak átmeneti elvesztése sem “került szóba” egyetlen szituációban sem. A döntőben Érdi Mári is magabiztosan, javuló helyekkel biztosította helyét a legjobb tíz között, az éremfutamban pedig az első bója után fokozatosan javuló pozíciókkal ért be a 2. helyre. Nyolcadik helye a felnőtt mezőnyben éppúgy páratlan a magyar csúcsversenyzésben, mint Berecz világbajnoki címe.

Végig kvóta közeli - sőt volt, amikor kvótás - helyen vitorlázott a még ugyancsak junior korú férfi 470-es páros, Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor. Ők a vébén is tudtak futamot nyerni, és összesítésben a 16. helyen zárták a világbajnokságot, a kvótáról csak kevéssel, 3 hellyel maradtak le, a nemzetek között ugyanis a 11. helyen végeztek. Korábbi európa-bajnok, junior világbajnok egységeket előztek meg az összetett rangsorban. “A versenyen végig közel voltunk a kvalifikácios szintig, jól versenyeztünk az egész verseny alatt. Reméljük jövőre Japánban már megszerezzük a kvótánkat 2020-ra” - értékelte a vébét Gyapjas Balázs. Idén még vár rájuk egy junior világbajnokság ahol megint az éremért fognak küzdeni.

“Amiben fejlődni akarunk, az a mezőnyben való pozíciók kialakítása és megtartása. A sebességel elégedettek voltunk a verseny alatt, de természetesen sokat fogunk tesztelni még az edzőtáborok alatt. Ezen felül a közép rajtokban kellene javulni, amit kisebb versenyek alatt fogunk gyakorolni.”

A másik magyar egység, a Litkey Botond-Rácz Levente az ezüstcsoportos futamokon már nem indult el, így a 63. helyen fejezték be a vébét. Érdekesség, hogy a vébét a francia pepponet-Mion kettős nyerte, a kormányos Kevin Pepponet nagybátyja, Thierry Peppont 1984-ben Los Angeles-ben az olimpián ezüstérmet, 1988-ban Szöulban pedig olimpiai bajnoki címet nyert.

A férfi Laser Standard osztályban a Vadnai testvérek közül ezúttal Benjamin végzett markánsan előrébb. Ő is végig kvóta közeli helyen tartózkodott, ő is tudott futamot nyerni a vébén, végül azonban kiszorult az indulási jogot szerzők közül. A világbajnokságot a 39. helyen zárta, a nemzetek sorrendjében a 24. helyen végzett. Testvére, Jonatán az ezüst csoportban versenyzett a döntő során, az összetettben végül az 57. helyet szerezte meg, ami az ezüst csoport 2. pozíciója. Az utolsó futamot csoportjában megnyerte és szerzett még egy 2. helyet is.

"A sebességem nagyon jó volt. Hibát a rajtokban éreztem de a legtöbb helyet ott buktam, hogy sok olyan futamunk, volt amiben egyszer elfordult a szél és úgy maradt, ezekben pedig általaban a rossz oldalon tartozkodtam, kivéve amikor 3. helyen álltam, de akkor pedig lelőtték a futamot" - mondta a vébéről Vadnai Benjamin. Mivel nekik csökkentettek az olimpiai kvóták számát, várható volt, hogy szoros lesz, de azért bíztott benne, hogy menni fog a kvóta megszerzése. "Azért nincs idő búslakodni, mert jövő júniusban ismt vébé és ott újra kapunk esélyt a szintfutásra."

A vegyes felállású katamarán osztályban a Nacra 17 Foliling mezényben az ezüst csoportban szerepelt a döntő során a Virág Flóra-Molnár Dávid kettős, nekik az utolsó három futamot nem rendezték meg, így a magyar hajó a korábbi 59. helyén zárta a világbajnokságot. Figyelemre méltó, hogy a selejtező futamok során elértek egy 8. helyet és azt a döntőben az ezüstcsoportban is meg tudták ismételni.

A férfi szörfösök között induló Sánta Bence végül a 83. helyen végzett, legjobb helyezését a döntőben az ezüstcsoportban futotta, akkor a 31. helyen ért célba.

A részletes eredményeket itt lehet nézni.

Kvóták a 2020-as Tokiói Olimpiára

Hajóosztály

Finn Dinghy

Férfi 470

Laser Standard

Laser Radial

Nacra 17

RS:X Férfi

Összes induló Tokióban

19

19

35

44

20

25

Århus-ban megszerezhető kvóták

8

8

14

18

8

10

Forrás: World Sailing

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Cserta Gábor / Magyar Vitorlás Szövetség


Csatolt képek:

Támogatóink: