Szezonindító hajókiállítás a Balatonon!

Balatonfüreden a Hajógyári Kikötőben kerül megrendezésre a Balaton legújabb szezonindító hajó és vízi sport kiállítása, a Balatonfüred Boat Show 2017. május 12-14. között.

A szervezők nagy hangsúlyt helyez az interaktivitásra, és hogy a lehető legtöbb kiállítási darab kipróbálható legyen. Ennek fényében a kikötőben, a vízen kiállított több, mint 25 hajó nem csak körbejárható lesz, de a kiállítók ígérete szerint az érdeklődőket próbaútra is viszik.

Szintén az interaktivitás jegyében a látogatók vízre szállhatnak egy-, illetve többtestű verseny és tanuló hajókon, és kipróbálhatják magukat a SUP, vagyis stand up paddling jógában, melyből napi többszöri bemutatót is tartanak. További látványosság lesz a szombati flyboard bemutató is a kikötő vize fölött.

A kiállítás egyidejű rendezvénye, a Balatoni Nagyhajós Évadnyitó Regatta, mely a kiállítás második napján, május 13-án rajtol el szintén Balatonfüredről, a verseny leggyorsabb résztvevői, a katamaránok, pedig a szabadidejükben a Balatonfüred Boat Show-n horgonyoznak majd. Ráadásul két különlegesség is helyet kap a kiállításon: Kele és Sámson a két magyar óceáni evezőshajó.

A programok mellett természetesen fontos szereplő lesz a mintegy negyven bejelentkezett kiállító a hajózáshoz és vízi sportokhoz kapcsolódó számos felszereléssel, szolgáltatással és kiegészítővel.

A szervezők külön figyelmet fordítanak a hajósoknak, így aki saját hajójával érkezne a rendezvényre, az díjmentesen állhat be a Balatonfüredi Hajógyári Kikötőbe a rendezvény nyitva tartása alatt. Ehhez nem kell mást tenni, mint egyeztetni a kiállítás szervezőivel a boatshow@hungexpo.hu e-mail címen.

A május 12-14. között megrendezésre kerülő Balatonfüred Boat Show tehát egy izgalmas és látványos élmény lesz minden érdeklődőnek. A belépés ráadásul regisztráció esetén ingyenes, így ajánlott a weboldalon előre megadni az adatainkat az akadálymentes belépésért. További információk a www.boatshow.hu weboldalon találhatók.

A Balatonfüred Boat Show stratégiai partnere a Magyar Vitorlás Szövetség, a Balatoni Hajózási Zrt., és a Balatonfüredi Hajógyári Kikötő


Csatolt képek:

Támogatóink: