Szeptember 7-én kezdődik a Finn Masters Európa-bajnokság Tihanyban

Jövő kedden indul a Finn Masters Európa Bajnokság a Tihanyi Hajós Egylet rendezésében.

A versenyre már most 17 ország csaknem 100 versenyzője nevezett. A futamok keddtől szombatig tartanak, és 5 kategóriában hirdetnek majd győztest.

A 40 év felettiek a mastersek, 50 - 60 év között grand masters, 60-70 év között grand grand masters és 70 év felett a legenda kategóriában versenyeznek majd a Finnesek.

Az indulók up & down pályán vitorláznak majd a Tihanyi-félsziget és Zamárdi közötti vízterületen, de ha a szélviszonyok úgy kívánják Balatonföldvár elé is tehet pályát a rendezőség.

Ezt a versenyt pont 10 évvel ezelőtt, a Pata Composits támogatásával rendezte meg először a THE, maga az ötletgazda is a Pata volt. Ebből Tihanyban hagyomány teremtődött és a nemzetközi Finn Osztályszövetség Európa-bajnokság rangjára emelte a versenyt, amit az utóbbi öt évben más-más helyszínen rendeztek meg.

2017 után most újra Magyarországon lesz az EB, a hazai népes Finn mezőny legnagyobb örömére. Eddig közel 30 magyar Finnes nevezett, akik az Országos Bajnokságról a füredi MVM telepről vasárnap egyenesen vitorlázhatnak majd át Tihanyba, ahol két nap pihenő után indul az Európa-bajnokság!

Hajrá, és jó szelet!!!

 

Szöveg: Rutai Andrea

Támogatóink: