Rendkívüli közgyűlés volt

Az MVSZ Elnök közgyűlési beszámolója a Festetics program első félévéről -  Letöltés 
Kezdjük rögtön a végén.
A közgyűlés után és a 2013-as versenynaptárról döntő elnökségi ülése előtt kérdeztük az MVSZ elnökét, dr. Gál András Leventét, miképpen kommentálja, hogy végül nem került elfogadásra az alapszabály módosítás. 
– Természetesen nem örülök, hogy nem lett meg az alapszabály módosításhoz szükséges többség, de egy ”ippeg” leszavazás valószínűleg mindenkinek hasznosabb mint egy „ippeg” megszavazás, mert így alaposabban lehet tisztázni számos kérdést, és nem marad semmi szőnyeg alá söpörve. Az elnökség és a magam szándéka egyértelmű volt, nevezetesen az elmúlt félév tapasztalatainak átvezetése az alapszabályon: így a szavazati arányt befolyásoló sporteredmények avulás, kiemelt utánpótlás támogatás, 10 %-os kisebbségvédelem, a vitorláskártya nevesítése, gyorsabb működés rövidebb határidőkkel, valamint az erős hatáskörrel rendelkező szövetési kapitány és az osztályszövetségek hatáskörének illesztése. 
– Ehhez képest tartottam volna jónak, hogy ne a 2013 májusi tisztújító közgyűlésen legyen az alapszabály módosítás, hanem már most és 2013-ban már ennek megfelelően működjünk.
– Az ülésen tapasztaltak, a hozzászólások és egyeztetések alapján nem elsősorban a javaslat érdemével volt gond, hanem az előterjesztés módja volt talán túl gyors és nem volt megfelelő kommunikáció, a közös értelmezés.  A másik fontos és a további elnöki, elnökségi munkánkat meghatározó tapasztalat, hogy számos klub még mindig tartózkodóan, vagy éppen gyanakvással szemléli ha szövetségi szintről jön valami újítás. Ennek a megszüntetésén kiemelten kell dolgozni, ezért el fogok menni több tagegyesület elnökségi ülésére, ígéretem szerint lesz találkozó az un. „kisklubokkal”, hogy mindenki a maga konkrétságában lássa egy sikeres, erős  szövetség, egy eredményesen végrehajtott Festetics Program milyen haszonnal jár a saját klubja számára. Ezért a mai közgyűlés annyiban is fontos és hasznos volt, hogy féléves tájékoztatást tudtam adni, a fejlesztésekről, a pénzügyi konszolidációról.  
– Egyszóval a leszavazás egy jókor jött fontos tapasztalat lehet, amiből sok feladat fakad, amit már most az elnökségin értékelni fogunk.”
Beszámoló a közgyűlésről
November 8-án csütörtökön szépen gyülekeztek az ismerős arcok a Sportok Háza nagy tárgyalótermében, ám a Magyar Vitorlás Szövetség 16 óra 30 perckor kezdődő rendkívüli közgyűlésére nem érkezett a határozatképességhez szükséges elegendő számú küldött a tagegyesületek képviseletében.  Így a kiírásnak megfelelően fél órával később már a megismételt közgyűlés kezdődött. Ekkor a szavazatszámlálók Süle Péter vezetésével  pontosan 100 küldött jelenlétét rögzítették. 
Egyébként az MVSZ tagegyesületei a jelenleg érvényes Alapszabály értelmében összesen közel háromszáz küldöttet delegálhatnak közgyűlésükre. Tehát az érdeklődés egyelőre alacsony, jobbára most is főleg a négy legnagyobb egyesület, a BYC, a Spartacus, a TVSK és a mozgáskorlátozottak  képviseletében érkeztek a  vitorlázók.
A közgyűlés két napirendjét, vagyis a az elnöki beszámolót és az Alapszabály módosítást a jelenlévők egyhangúlag elfogadták.
Dr. Gál András Levente elnöki beszámolója az elmúlt félév eredményeit sorolhatta, mivel ő azóta vezeti az MVSZ-t. És tájékozatta a jelenlévőket, hogy az írásos beszámoló, amelyet most ismertet kiküldésre kerüla küldötteknek. Az újszerű módon prezentációval, számsorokkal és statisztikákkal alátámasztott beszámoló alapvetően a Festetics Program 6 hónapos végrehajtásáról, előrehaladásáról szólt a, hiszen ennek a programnak a megalkotása alapján választották elnökké. 
Beszámolójában kitért a Festetics-program megvalósult és kibontakozó elemeire.  A tervezett Magyar Vitorlás Akadémia felálló három alappillérére, a Velencei-tavi, a zánkai és a füredi fejlesztési elképzelések megvalósulására, a hajósklaszter már előkészített és novemberben következő megalakulására, a vitorlás kártya tervezett januári bevezetésére,  a közeljövőben sorra kerülő fejlesztésekre és eszözbeszerzésekre, és nem utolsó sorban az MVSZ anyagi konszilidációjára. 
A vezetésével felállt  új elnökség működésének évközi megkezdésekor mintegy 11 millió forintos MVSZ költségvetési hiánnyal kellett számoljon, amelyet az év végére sikerül minden program megvalósítása mellett is pozitiv nullásra hoznia, azaz kigazdálkodnia. Ráadásul úgy, hogy eközben jelentősen javulhatott az élversenyzők támogatása az olimpiai felkészülés utolsó hónapjaiban. Elsősorban a Kékszalag pozitív pénzügyi mérlegének köszönhetően az utánpótlás nevelésbe is jutott extra, előre nem tervezett 5 millió forint, amelyet többek között őszi edzőtáborok szervezésére használtak fel. 
Ezt követően került sor az Alapszabály tervezett módosítására, amely néhány természetesen szükséges szövegmódosításon (Magyar Köztársaság helyett Magyarország, stb.), illetve a szövegben szereplő határidők  – például egy közgyűlés összehívásához és ahhoz kapcsolódó tevékenységek lebonyolításához  kötött napok száma –  lerövídését javasolta. Hiszen ezek a megszabott határidők a mai modern kommunikációs lehetőségek mellett anakronisztikusan hosszúak. Ezen kívül néhány  módosító javaslat a tagdíjbefizetés rendjére vonatkozott, míg mások, mint például az eredmények elévülésének intézménye, vagy az utánpótlásban elért eredmények értékelésének duplázása  a közgyűlési szavazati jogok számának alakulását változtatta volna, előnybe hozva a magyar vitorlázás fejlődésért, az utánpótlás-nevelésért éppen aktívabban tevő tagegyesületeket. Ezeken kívül néhány alapszabály pont módosulása a Festetics György program könnyebb megvalósíthatóságát szolgálta.
A küldöttektől előzetesen kevés írásbeli módosító javaslat érkezett. A közgyűlésen több felszólaló kifogásolta az Alapszabályt módosító egyes pontok szövegezését illetve szükségessségét. Ezért az ülést levezető Elnök szavazásra bocsátotta az MVSZ által előkészített módosító javaslatcsomag – amely  ekkor már tartalmazta a felszólalók által kért több pont törlését – általános elfogadását.
A küldöttek ezt 49 igen és 44 nem arányban, valamint 7 tartózkodás mellett elutasították, így az Alapszabáy-módosításra nem került sor.
MVSZ közgyűlés 2012.nov. 8.

Támogatóink: