Rácz Mihály és Lackó Sára is az arany csoportban végzett az ILCA 4 Ifjúsági Európa-bajnokságon.

  Változatos, kemény verseny volt a cádizi ifi Európa-bajnokság. Elmondható, hogy mindhárom magyar induló remekül helytállt az erős szélben, Lackó Sára (BYC), Rácz Mihály (PRO SE) az arany csoportban végeztek. Teljesítményük dicséretes: Rácz Mihály (PRO SE) abszolútban 30., U18-ban 21. lett a 225 hajót számláló mezőnyben, úgy, hogy a selejtezők során futam második is volt. Lackó Sára (BYC) 31. lett, már az arany csoportban egy futam harmadik hellyel hívta fel magára a figyelmet. A fiatal U16-os Dénes Vince (BYC) pedig elsősorban tapasztalatszerzési céllal utazott ki, de ő is jó teljesítményt nyújtott: minden futamában a mezőny első felében végzett, becsülettel helytállt a legkeményebb időjárási körülmények között is. Ő végül 213. lett abszolútban, U16-ban pedig 86.

Ezen az Európa-bajnokságon szélből nem volt hiány… A verseny első napján, április 17-én 16-20 csomós alapszélre rá-ráfújtak a 23 csomós lökések, ez a szél két órás vízen várakozás után jött meg, de aztán végig kitartott, a fiúknak és a lányoknak is két-két futamot sikerült megrendezni. Másnap tovább erősödött a szél, 25-30 csomóval dudált, a mezőnyök a parton várták a gyengülést, ami nem következett be, futam nélkül telt a nap. A verseny harmadik napja volt talán a legfárasztóbb: a 16-20 csomós alapszelet ezúttal is 22-23 csomós pöffök színezték, de a szél iránya stabil maradt, a fiúknak három, a lányoknak két újabb verseny fért a napba. A negyedik napon már a döntők kezdődtek, az eddigieknél lényegesen gyengébb szélben. Az 5-7 csomós szellőre is sokáig kellett várni a vízen, végül mindenkinek sikerült két-két futamot megtartani, de a versenyzők csak este hét körül értek a partra. A bajnokság ötödik napja ideális körülményekkel köszöntött be. 10 csomós szél, ami a nap folyamán még kicsit erősödött is. A fiúknak és a lányoknak is három futamot sikerült az utolsó előtti napon megtartani. Gyenge szélben, esős időben ért véget a verseny, két futamot rendeztek a fiúknak, egyet a lányoknak az utolsó napon.

ILCA 4 fiú kategóriában az Európa bajnok az olasz Nicolo Giuseppe Cassitta lett, az ezüstöt és a bronzot is olasz versenyző vihette haza. A lányoknál a görög Hermionie Ghicas nyert, az ezüst szintén görög, a bronz lengyel versenyző nyakába került.

Eredmények: https://regatas.fav.es/es/default/races/race-resultsall/text/2023-ilca-4-youth-european-championships-open-european-trophy-es/menuaction/index

visyla

Támogatóink: