Az optimistesek Koperben folytatták a sikerszériát

Négy magyar versenyző került az első tíz közé a szlovéniai Koperben 108 indulóval - embert próbáló időben - megrendezett Optimist Európa Kupa versenyen, amelyen a többi magyar sportoló is remekül teljesített. 

A február végi Palamós Optimist Nagydíj után a szlovéniai Koperben rendezett Európa Kupán is komoly sikereket értek el a magyar optimistesek. A március 16. és 18. között rendezett verseny a magyaroknak - ahogy a szlovénoknak is - válogató verseny volt mind az Európa-, mind pedig a világbajnokságra. Hét országból 119 versenyző nevezett a versenyre, közülük száznyolcan küzdöttek három napon át a koperi öböl vizén - közöttük nyolc magyar klubból 29 optimistes vitorlázó. Az első versenynapon gyenge déli szélben a két csoportra osztott mezőny csak egy teljes kört tudott vitorlázni, a második futamot már nem tudták befejezni. A következő versenynapon azonban már megnyugtatóan fújt a keleti szél, amely a verseny végéig kitartott, így végül nyolc futamot tudott teljesíteni a magyarok és szlovénok mellett cseh, olasz, osztrák, szlovák és San Marino-i versenyzőkből álló mezőny.

A mezőny elején jellemzően szlovén, osztrák és magyar opésok küzdöttek a legjobb helyekért. Volt olyan futam, amelyben Bányai Attilának, Nagy Bendegúznak és Borda Leventének köszönhetően három magyar végzett az élen - tájékoztatta a Hunsail.hu-t Török Péter, az Spartacus Vitorlás Egylet (SVE) optimist vezetőedzője. Attilán kívül Bendegúz és Levente is nyertek futamot. Több élmezőnybeli helyezéssel Tóth Attila, Vladiszavlyev Alexandar és Zolnai Samu is kitűnően szerepeltek.

Rajtuk kívül is sok magyar tudott az egyes futamokban az első tíz között végezni: Lackó Dávid, Sigmond Soma, Demjén Olivér, Kis-Szölgyémi Soma, Baticz Barnabás, Fehér Boróka, Kálmán Kornélia, Héder Benedek Barna, Nagy Réka és Carra Chiara Lisa Carra is értek el top tízes futameredményt, többen közülük nem is egyszer. A hazai edzők és a nemzetközi versenyzésben bekapcsolódó klubok munkájának köszönhetően, versenyzőink tudásának színvonala jól láthatóan nő.

A végeredményben legjobb magyar versenyző az összetettben ötödik helyen végzett Nagy Bendegúz, a BYC versenyzője. Borda Levente (SVE) a nyolcadik, Tóth Attila (SVE) kilencedik, Bányai Attila (BYC) pedig a tizedik helyen fejezte be a versenyt. A legjobb húsz közé jutott még Vladiszavlyev Alexandar (SVE, 12.), Zolnai Samu (SVE, 16.) és Lackó Dávid (BYC, 19.). A serdülők fiúk díjazásában Kis-Szölgyémi Soma (Kereked) második, Héder Benedek Barna (SVE) harmadik helyéért kapott érmet és kupát. A serdülő lányok közül Lackó Sára (BYC) ezüst-, Bodnár Hanna (BYC) pedig bronzérmet nyert.

Gratulálunk minden versenyzőnek a szeles, hideg időben nyújtott teljesítményéért és különösen azért a hozzáállásért, amely a sokszor embert próbáló időjárási körülmények között is széppé tette a koperi hétvégét.

További magyar helyezések:

21. Sigmond Soma (BYC)
23. Demjén Olivér (BYC)
24. Kis-Szölgyémi Soma (Kereked)
25. Baticz Barnabás (SVE)
26. Fehér Boróka (BYC)
32. Kálmán Kornélia (BYC)
33. Héder Benedek Barna (SVE)
36. Jeney Kristóf (SpVE)
38. Nagy Réka (THE-YKA)
39. Carra Chiara Lisa (BYC)
40. Jandl Rómeó (SÉP)
45. Lackó Sára (BYC)
54. Csőregh András (THE-YKA)
57. Domonkos Gergely (SÉP)
58. Csekovszky Mór (Kereked)
61. Cserveni Dániel (THE-YKA)
64. Bodnár Hanna (BYC)
65. Simó András (THE-YKA)
66. Csőregh Mihály (THE-YKA)
75. Kovács Herbert (KYK VSE)
76. Érdi Vince (TVSK)
85. Bodgál Mihály (THE-YKA)

A teljes eredménylistát itt lehet megtekinteni.

Képek: Szalontai Bence / Török Péter


Csatolt képek:

Támogatóink: