Nézze a Kékszalag Portban Érdi Mári és Vadnai Jonatán olimpiai futamait!

Közös szurkolásra invitálja a Magyar Vitorlás Szövetség a Kékszalag Portba a magyar olimpiai vitorlázókért szorító érdeklődőket. Érdi Mári és Vadnai Jonatán marseille-i futamait a szövetségi kikötő hangárjában felállított ledfalon élőben követhetik nyomon a szurkolók.

Az olimpiai vitorlásversenyek július 28-án kezdődnek a női windsurf első futamával és augusztus 8-án fejeződnek be a női kite döntőjével. Az olimpiai vitorlásversenyeken Magyarországról Érdi Mári az ILCA 6, Vadnai Jonatán pedig az ILCA 7, egyszemélyes női, illetve férfi dinghy osztályokban vesznek részt.

Számukra augusztus elsején indul a méta, először az ILCA 7 osztály versenyzői szállnak vízre, majd ugyanazon a napon az ILCA 6 mezőnye is megkezdi az olimpiát. A mind a férfi, mind pedig a női mezőny 43 vitorlázót számlál, mindkét flottában rajthoz áll az összes nagyágyú, korábbi olimpiai és világbajnokok és helyezettek. A menetrend szerint napi két futamot teljesítenek, összesen 10 futamot futnak, így mindkét osztály számra augusztus 6-án az éremfutamokkal zárul az olimpia.

A Magyar Vitorlás Szövetség kikötőjében, a Kékszalag Portban közös szurkolásra hívja az érdeklődőket, a hangárban felállított nagy ledfalon élőben lehet nyomon követni Mári és Jonatán futamait. Az olimpiai vitorlásversenyek részletes programját itt lehet nézni.

Támogatóink: