Nautica Kupa - Nagyhajós Bajnokság I. forduló összefoglalója

Balatonfüreden lezajlott a Nautica Kupa Magyar Köztársaság 2010. évi Nagyhajós Bajnokság I. fordulója. Július 27 és augusztus 3. között ezúttal 8 hajóosztály versenyzői találkoztak, hogy megmérkőzzenek a bajnoki címekért. Hat klasszikus osztály mellett J 24-ben és Yardstick I.-ben, ám az utóbbiak közül csak kilenc egység nevezett, így az ő versenyük nem lehetett magyar bajnokság, csak flottabajnokság. Összesen 85 hajóban 396 vitorlázó versenyzett ezen a héten a Füred és Csopak előtti vizeken.
A nyári hónapokban nem szokatlan a Balatonon, hogy az időjárás cudarul bánik a vitorlásokkal. Ezúttal is gyakran volt szélcsend és így parton várakozás. Az osztályonként tervezett tíz illetve hét futamból végül csak ötöt-hetet lehetett lebonyolítani, ám ilyen szélben a kevesebb jobb, mint ha az elmaradottak helyett irreális, a lehetetlen szélviszonyok miatt sokakat feleslegesen bosszantó, rossz futamokat is kierőszakoltak volna. A Hantó István vezette rendezőség sikeresen oldotta meg a nehéz feladatot. 
Az első versenynap a kényszerű semmittevésé volt és a másodikon is csak egyetlen gyengeszeles futamot sikerült összehozni. Az aznapi második próbálkozás már csonkán, érvénytelenül maradt.
Vasárnap volt a bajnokság legszebb napja! Akkor végre kellemes hármas, helyenként négyes erejű délnyugati szél érkezett, amelyben minden hajóosztály három-három remek futamot vitorlázhatott. Másnap jött ismét a böjt. Az utolsó napon, kedden a rendezőség sokáig próbálkozott, hiszen a meteorológiai előrejelzés délutánra egy hidegfront és azzal két ütemben egyre erősebb szél érkezését ígérte. 
"A reggeli leálló keletiben az A-pályán pályarövidítéssel befuttathattuk az mezőnyöket, de a B-pályán ez csak egy hajóosztállyal sikerült. – mondta Hantó István főrendező – Ezután a vízen vártunk, majd megjött a hidegfront első hulláma. Nagyon kemény futamot vitorláztak a hajók, átlagosan 9-10 m/s (17-19 csomó) erejű szélben. A legnagyobb széllökés, amit mértünk 16,4 m/s volt (31 csomó)! MIndenestre így mindkét pályán sor kerülhetett legalább egy erősszeles futamra is."
Egyértelmű eredmény született az Ötvenes cirkálók versenyében. A gyönyörűen felújított fahajó, a Fortuna Kis-Szölgyémi Ferenc kormányzásával minden futamot megnyerve hódította el a bajnoki címet a védő Parti Széltől, vagyis Fináczy György csapatától. Ők viszont minden alkalommal másodikok voltak. A közelmúltban szépen prosperáló Ötvenes cirkálók mezőnye aggasztóan csökken, hiszen a létszámuk nem érte el a tízet, ami az ő esetükben szokatlan.
Az Összevont cirkálóknál a Nemere II. és a Sirocco szokásos csatáját ezúttal is a Cittel Lajos vezette hajó nyerte, végül magabiztosan. A Nemere idén új legénységgel és Pallay Tibor kormányzásával próbálta megelőzni testvérhajóját, ami két futamban sikerült nekik. Harmadik lett a Balaton legöregebbje, a Kékszalagon is kitűnően szerepelt 114 éves Kishamis Hrehuss György csapatával a fedélzetén. Őket a bronzéremért a gyönyörűen felújított Talizmán szorongatta.
Az Összevont cirkáló osztályban 2009-ben bajnoki címet szerzett Sindbad (Horváth László és csapata) ezúttal "otthon", a 40-es cirkálók küzdött az elsőségért, ám erre kevés esélyt hagyott a Bakóczy Róbert vezette Rosa. A futamgyőzelmek aránya 3:1 lett Bakóczyék javára. Amint ez a szám is mutatja, a 40-es cirkálók csak négy futamon versenyeztek. Nekik is lett volna ötödik, ám ezen egyik hajó sem rajtolt el. Igaz, közöttük a sorrenden ez már semmiképp sem változtatott volna az addigra kialakult pontkülönbségek miatt. A bronzérmet a régebben esélytelen, mára szépen összerakott és jól megvitorlázott Dominó nyerte Győri Károly vezetésével.
Bakóczy Kálmán: "A Dominó esete nem rejtély. Karesz szépen rendbe hozta a hajót és a felszerelést, no meg a bajnokságon egy csupa 18 éves utánpótlás-versenyzőkből alakított dinamikus csapattal vitorlázott, akik tudják, hogy mitől döglik a légy. Még nagyhajóban is."
A 22-es cirkálóknál is egyértelmű, futamonként alig-alig változó volt a sorrend, ám ketten az utolsó kemény meneten is részt vettek, mert még harcoltak a bronzéremért. A magyar bajnokságot fölényesen nyerték a védők, dr. Nyáry Istvánék a Viharral. Elekes Béla csapata lett a második a Gittán. Az utolsó futamot ugyan a Zsarnok nyerte (Stocker György), ám az bronzérem így is Pay'r Egonéké, a Hurricane-é lett.
A 30-as cirkálóknál az első futamon Hozmann Lászlóék a Vészmadárral ráijesztettek a címvédőre, ám a Kékmadár, vagyis Wossala György csapata ezután már nem hagyott kétséget affelől, hogy ismét ők lesznek a bajnokok. E két hajó mellett még a bronzérmes Regulus tudott futamot nyerni Weöres Szabolcs kormányzásával.
 
A klasszikus osztályok legnépesebb mezőnyét az Európa 30-asok vonultatták fel. Hat futamban avattak új bajnokot. A végig magabiztosan versenyző Zarándok, Priczel Vilmos és csapata ebből négyet nyert meg. A sokszoros bajnok Ábránd vitorlázóinak is inkább a őket szorongatókkal kellett törődni, mint a Zarándok legyőzésében reménykedni. Végül aztán az utolsó napon Dulin Jenőék magabiztosan gyűjtötték be az ezüstérmet a Nagymágus (Takácsy Gézáék) elől. Damokos László hajója a Bestia tudott futamot nyerni. A tavalyi bajnok Hadúr pedig ezúttal kénytelen volt megelégedni az ötödik hellyel.
Dulin Jenő: "Priczel Viliék nagyon szépen mentek a gyönyörűen összerakott Zarándokkal. Igazi jó csapatként vitorlázzák a hajót, öröm nézni őket a vízen." 
A legnagyobb mezőny, 18 hajó a J 24-es bajnoki címért versenyzett, ám a kilencszeres Kékszalag-győztes Litkey Farkas és csapata nem adott esélyt senkinek. A hétből öt futamon diadalmaskodva lettek fölényesen magyar bajnokok. A maradék kettőn az érmesek győztek: A Nagy R. Attila (Rozsda) vezette hajó az első futamon villantott, míg a végül bronzérmes Kaiser Kristófék a hatodikon csíptek el egy futamgyőzelmet. A tavalyi bajnok Székely Antalnak és csapatának ezúttal be kelett érni a negyedik hellyel. 
"Nagyon jó, egységes a J 24-es csapat – mondta a verseny után az ezüstérmes Rozsda –  Amíg valaki ki nem találja, hogy megváltja a világot és ezért meghúz valami agyahagyott slágot, addig szorosan együtt van a mezőny. Ettől élvezetes a verseny. Mi a közös szponzor okán a Principessáról erősítettük a csapatot, ami nagyon jól jött, a síma vízen gyorsnak bizonyuló új vitorlákkal együtt. Az elején jól mentünk, küzdöttünk Farkasékkal, aztán vasárnap két futamon át tapasztalati úton sulykoltuk az agyunkba, hogy délnyugatiban sose menj balra..."
A Yardstick I. osztályban mindössze kilenc hajó nevezett, így nekik ez a verseny az előírások miatt nem minősülhetett nemzeti bajnokságnak. A flottabajnoki címért ketten vívtak nagy harcot, amely tulajdonképpen a második futamon dőlt el. Ezen a Gömbös Lóránd vezette Incognito az egyik cirkálószakasz végén szabálytalanul a bójára szorította ellenfelét, amiért abból a futamból ki is zárták őket. Az eset szenvedő alanya az ifj. Scholtz Imre vezette Elan 310-es viszont ráakadt a bójakötélre, és az arról elszabadulással töltött idő miatt csak hetedikek lettek a futamban. Méltányossági kérelmüket a zsűri nem fogadta el. Az összetett versenyt végül egy ponttal az Incognito nyerte. A bronzérmes Kakas Máté kormányzásával a Ganz Danubius lett. Ők is nyertek két futamot a hatból.
Este a díjkiosztó alatt megérkezett az ígért időjárás-változás második, még keményebb, viharos széllel és nagyon erős esővel járó második hulláma is. Ám ennek utóhatása, az esetleghes jó szél már csak a Balatonalmádiban másnap kezdődő 49er magyar bajnoki mezőnyt segíthette...
A Nagyhajós bajnokság a második fordulóval, a Hella Árnyékolók Kupa futamaival augusztus 10-én folytatódik Füreden, Csopakon és Földváron.
A bajnoki díjkiosztó ünnepségen a győztesek köszöntése mellett az I. Ifjúsági Olimpiára Szingapúrba utazó magyar csapatot is búcsúztatta nagyhajós mezőny. Bathó Péter Byte osztályban, Nikl András pedig szörfben képviselnek minket az augusztus 14-én kezdődő nagy eseményen. Elkísérik őket a szövetségi kapitányok: Sigmond András és Utassy Lóránt.

Támogatóink: