Mindjárt kezdődik - amit az Évadnyitóról tudni kell

Most szombaton a Balatoni Évadnyitó T-Systems Nagydíjjal elindul a szezon. Íme néhány fontos tudnivaló, a 12 órakor rajtoló versenyről. Például az, hogy akinek még nincs sportorvosija, pénteken délután Balatonfüreden még pótolhatja.

Itt a célegyenes: május 12-én szombaton Balatonfüreden elindul a nagyhajós szezon a Balatoni Évdnyitó T-Systems Nagydíjjal. A délelőtti hivatalos megnyitó keretében a hagyományoknak megfelelően megkoszorúzzák a Balatont, majd 12 órakor elrajtol a verseny. A Magyar Vitorlás Szövetség minden vitorlázót és érdeklődőt szeretettel vár az eseményre és igyekszik segíteni az érintettek. 

Fontos tudnivalók

A helyszíni nevezés 2018. május 11-én, pénteken 18:00–22:00 óra között lesz a balatonfüredi Vitorlás Étterem emeletén található Vitorlázeumban (8230 Balatonfüred, Tagore sétány 1.)

A nevezéshez szükség van a versenyengedélyre és a sportorvosi igazolásra. Akik még nem tudtak elmenni a sportorvosukhoz, azoknak is segít az MVSz.: Dr. Páll Zoltán sportorvos ugyanis a Balatonfüred Fürdő utca 34-ban lévő rendelőjében pénteken 14 és 18 óra között várja az érintetteket. A vizsgálatra a 36-70 52 73 822-es számon lehet bejelentkezni. Lényeges, hogy 35 évnél idősebb versenyzőknél egy hónapnál nem régebbi laboreredményre is szükség van.

Az MVSz a mostani Évadnyitóra a North Sails támogatásával a Köpönyeg.hu-val együttműködésben külön időjárásjelentést biztosít.

A versenyről az MVSz a hivatalos Facebook-esemény oldalán keresztül folyamatos tájékoztatást ad majd szombaton.

Ikonikus cirkálók, vitorlabontás, beszédek

A verseny rajtja előtt már kora délelőtt indul a hivatalos program,. A hagyományoknak megfelelően vitorlabontó ünnepség is lesz, emellett a Balaton ikonikus hajói mint például a Sirocco, a Nemere II., Lillafüred és a Kishamis kiállnak a balatonfüredi Vitorlás tér elé a vízre és onnan lehet megcsodálni a sokat látott cirkálókat. Majd a Nádas Kupa és a Balatonfüredi Yacht Club ifjúsági vitorlázói vonulnak fel.

A vitorlásévadot Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója nyitja meg. Beszédet mond továbbá dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere és dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke. 

További versenyinformációk, versenykiírás és versenyutasítás itt és a csatolt dokumentumokban találhatók.


Csatolt fájlok:

Támogatóink: