Újdonság is lesz a Nagyhajós Bajnokságon - fontos infók egy helyen

Szerdán a balatonfüredi Vitorlázeumban lehet nevezni a Nagyhajós Országos Bajnokságra. Csütörtökön lesz a vacsora, pénteken pedig a hagyományteremtő jelleggel most először sorra kerülő csapatfotózásra mehetnek a versenyzők. 

A csütörtökön kezdődő Nagyhajós Országos Bajnokság helyszíni nevezése Balatonfüreden 2018. augusztus 22-én szerdán 16:00 és 21:00 óra között lesz Vitorlás Étterem emeletén található Vitorlázeumban lesz (8230 Balatonfüred, Tagore sétány 1.) Fontos tehát, hogy a versenykiírás 4.2 pontja - Helyszíni nevezés - módosult az Országos Nagyhajós Bajnokságra vonatkozó 1. számú Közlemény szerint.  A bajnokságot rendező Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz) 14  hajóosztály körülbelül 120 hajójára és összesen 500 versenyzőre számít. A bajnokság első napján, csütörtökön lesz a Nagyhajós Bajnokság vacsorája, amely 19 órakor kezdődik a "Szöviben". 

Hagyományteremtő csapatfotózás

Az idén újdonság is lesz: az MVSz szeretne minden hajóosztályról egy-egy csapatfotót készíteni emlékként: a fotózásra minden érintettet vár a szövetség augusztus 24-én pénteken 18 és 19 óra között a "Szövi" kikötőben. Minden hajóosztály számára egy saját feliratos zászlót is készíttetett az MVSz, a zászlókat pedig a fotózás után megkapják az osztálykapitányok. Tőlük a szövetség azt kéri, úgy szervezzék össze a hajósokat hogy pénteken mindenki ott legyen a fotózáson. Utána pedig mindenkit szeretettel vár az MVSz egy üveg Kékszalag Sörre (Horizont Delight IPA Kraft Beer).  

A fotó a 2017-es Nagyhajós Országos Bajnokságon készült. Forrás - Szántó Áron / Magyar Vitorlás Szövetség

 A szövetség egyébként már korábban publikálta a Nagyhajós Országos Bajnokság (NOB) két legfontosabb dokumentumát, a versenykiírást és a versenyutasítást, amelyek ezen a linken - a Nagyhajós Országos Bajnokság hunsail.hu-s aloldalán - érhetőek el. 

A Nagyhajós Országos Bajnokságra a versenykiírás szerint

  • a 15-ös jolle
  • a 25-ös jolle
  • az E-30
  • a Scholtz 22
  • a Sudár Regatta
  • a Sudár Sport
  • a Regina
  • az Elliott 770
  • a 11mOD
  • a NAU 311
  • a 33-as
  • a 30-as cirkáló
  • az 50-es cirkáló
  • a 70-es cirkáló osztályok összes hajója nevezhet.

A Nagyhajós Országos Bajnokságról a szervező Magyar Vitorlás Szövetség a saját hivatalos Facebook-oldalán és a Hunsail.hu-n is hírt fog adni. 

A Nagyhajós Országos Bajnokság Facebook-oldala itt érhető el.

A Nagyhajós Országos Bajnokság Hunsail.hu n található információs oldala itt érhető el.