Litkey Farkas és legénysége a hetedik helyen végzett a Görögországban megrendezett EB-n.

J24 Európa-bajnokság

  1. október 24-30. Souda (Görögország)

 

 

  1. nap

Litkey Farkas kormányzásával egyetlen magyar hajóként a Naviscon is rajthoz állt a Krétán megrendezésre kerülő J24 Európa-bajnokságon.

 

A csapat saját hajóval indul az eseményen, így azt még a múlt héten tréleren húzták le Pireuszig, majd onnan komppal folytatták az utat Souda-ba. A vasárnapi felmérésen a rendezők mindent rendben találtak a csapatnál, de mivel 30-40 csomós szél fújt, nem tudtak kimenni a vízre. A hétfői napon a practice race-en már sikerült valami edzeniük, de ennek a futamnak a végére leállt a szél, így nem sok időt tudtak vitorlázással tölteni. A versenyzőket az időjárás nem igazán kényezteti, sokat esik az eső, a szél pedig kiszámíthatatlanul fúj, hol erősen, hol gyengén.

 

A keddi napon egyórás halasztás után 8-10 csomós keleti szélben három futammal kezdődött az Európa-bajnokság. A magyar csapat az első futamban jól rajtolt, negyediknek ért az első bójához, de aztán hátszélben egy hajó elment mellettük, a befutóban pedig egy szélcsíkban még négyen megelőzték őket, így a 9. helyen végeztek. A második és a harmadik futamban beszorultak a rajtnál, több alkalommal a háromszoros Európa-bajnok angol csapattal küzdöttek, végül egy 13. és egy 15. helyet gyűjtöttek be. Az esti óváson három hajót kizártak előlük a harmadik futamból, úgyhogy Litkey-ék jelenleg a 11. helyen állnak összetettben.

 

A 28 hajóból álló mezőnyben túlnyomórészt görög csapatok találhatóak, de angol, német, olasz és svájci egységek is rajthoz álltak. A mezőny Litkey Farkas fogalmazása szerint “kicsi, de erős”, sokat kell küzdeni és nem adják könnyen a jó helyezéseket.

 

A körülményekről és a verseny hangulatáról így mesélt a magyar kormányos:

“A Souda öböl egy ipari hely, két Nato és egy amerikai bázissal. Itt köt ki a komp, sok a halászhajó, és sok nagy tengerjáró hajó is áll itt lehorgonyozva a part mellett. A tengerpart nagyon furcsa, a kemény sziklás területeken hol gyönyörű és finom homokos plázs nyílik pálmákkal, kertvendéglőkkel, hol viszont fekete, kopár sziklák találhatóak. A hegyek lenyűgözőek, a közelben lévő Chania nevű település egy nyüzsgő, dudáló autókkal és dugóggal teli város. Az óvárost még a velenceiek építették ötszáz éve, gyönyörű! Vannak török épületek, és persze a múlt század végén épült gyönyörű villák. Van itt a közelben egy szigeten egy Eszterházy étterem, állítólag nagyon jó, majd megnézzük.”

 

 

  1. nap

A Krétán zajló J24 Európa-bajnokság második napján nem került sor futamra. Ugyan a rendezőség halasztás után egy futamot elindított, de tíz perc múlva le is lőtte. Nagyon heves eső zúdult az öbölre, miközben csak gyenge, folyamatosan változó irányú szél fújt.

 

 

 

 

  1. nap

Mivel kedden nem került sor futamra, a rendezők egy spontán esti bulival igyekeztek kárpótolni a versenyzőket. A jó hangulatú szórakozás után reggel vágyakozó tekintetek nézték a tükörsima vizet, és amikor egy kis frissülés érkezett a kikötőbe, a versenyzők a zsűrinél gyorsabban reagálva kimentek az öbölbe vitorlázgatni. Nem sokkal később aztán a rendezők kitűzték a pályát, igaz ugyan, hogy messzebb a kikötőtől, mint eddig, a kreutz bóját pedig az egyik állomásozó tanker mellé tették ki, hogy felélesedjen mellette a szél. Az első futamot teljes káosz jellemezte, harminc fokos szélfordulókkal és két pályamódosítással. Litkey Farkas és legénysége hetediknek futott be az első futamban, amelyben az addig vezető német hajó nem kis meglepetésre csak a 25. helyen ért célba.

 

A második futamban már egyenletesebb szél fújt, ekkor a magyar csapat harmadikként vette az első bóját. A pályán álló tanker egyre nagyobb taktikai szerepet kapott, mivel a szél egészen érdekesen viselkedett körülötte. Az első és a második futamot is az angol csapat nyerte meg, és mivel a negyedik helyen célba ért német hajót utólag kizárták, az eredetileg ötödik helyen végzett magyar egység egy negyedik hellyel erősítette meg az összetettbeli pozícióját.

 

A harmadik futamot általános visszahívással kezdte a mezőny, majd a második rajtnál Litkey-ék a bal oldalon elsőnek rajtoltak. A bóját is elsőként vették, szorosan mögöttük érkezett a német csapat, de aztán a lenti kapuban rossz oldalt választottak, és egy újabb negyedik helyet sikerült elérniük. A rendezők megpróbáltak elindítani egy negyedik futamot is, de azt végül a rajt után nem sokkal a gyengülő szél miatt lelőtték. A Naviscon hat futam után összetettben már a hetedik helyen áll.

 

 

 

 

 

  1. nap

Sajnos a szélviszonyok nem tették lehetővé egyetlen futam megrendezését sem az Európa-bajnokság utolsó napján, így hat futam alapján hirdettek bajnokot. Az első helyen a helyi rendőrcsapat végzett, vagyis a dobogó legfelső fokára az Alexandros Tagaropoulos vezette görög csapat állhatott fel. A második helyen a Matthias Garzmann kormányozta német, a harmadik helyen pedig a Ian Southworht kormányos által vezetett angol csapat végzett.

A Litkey Farkas - Franko József - Glodi Balázs - Müller Erik - Ormándlaki Áron összeállítású magyar csapat a hetedik helyet szerezte meg az összetettben az idei J24 Európa-bajnokságon.

Támogatóink: